Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

- Legalább azt mondja meg: melyik követséghez forduljak a problémámmal?- Azt nem tudom, fiatalember, de fölolvashatok magának egy részletet Széchenyi István Önismeret című művéből. „Miért képzeljük és festjük Krisztust különösen szép embernek képében? Mert oly kimondhatlan szép lelket, mint volt az övé, nem tudunk gyanítni rút, hibás testben. S Krisztus szépségét miért nem képzelhetjük és miért nem festjük mint egészségtűi pezsgő gladiátort vagy atlétát? Mert minden csepp vérünkben nyilván érezzük, hogy Krisztusban nem a testi erő és nem a testi egészség volt a fő tényező és a legbecsesb kincs, de ennél valami az Istenhez sokkal közelebb járó: lelki tisztaság és egekbe emelkedő tündöklés.” Ha jól figyelt, sok mindent megértett. Viszontlátásra!

Evekkel később ismeretségbe keveredik Anikóval, a követségi titkárnővel. Persze a nő nem emlékszik Istókra, miért is emlékezne a fehér inges, sötét öltönyös süvölvényre, aki szellemi elnyomásról, rendőri üldözésről meg politikai menedékjogról hebegett neki rettentő egzaltáltan; hasonló alakok nyilván naponta megfordultak nála. Istókban nincs hajlandóság fölvilágosítani a nőt életének erről az igencsak szégyellt epizódjáról, ismeretségük előbo- hózatáról - egészen addig, míg Anikó lakásán le nem fekszenek egymással. Az ágyban, két szeretkezés közt meséli el a történetet. Majd elpusztulnak nevettükben, kis híján leszakad alattuk a heverő.

Megszégyenülten, lilult fejjel oldalog el. »Jaj, anyám, add el a házad!« Folyton attól tart, hogy követik. Igyekszik lerázni képzelt üldözőit, utcasarkokon hirtelen befordul, átjáróházakon vág át, kapualjakból leskelődik ki. Csak azért is csap egy görbe gyereknapot. Beül egy moziba, a pocsék filmnek Minden kanári ártatlan a címe. Kimegy az Allatkertbe, később a Gellért-he- gyen őgyeleg. Éjszakai villamosokon végállomástól végállomásig utazva, szaggatott alvásdarabokból férceli egybe az éjszaka rongyszőnyegét.

Hajnalban szétfázottan, reményvesztetten a Keletiben köt ki. Egész délelőtt a „kultúrváróteremben” gubbaszt. Föl kéne kapaszkodni, ahogy Hanák Tibor is csinálta, a bécsi gyors alvázára, vagy lecsavarozni a vécében a mennyezetlapot, és elbújni a vagon tetején, de nincs hozzá se mersze, se csavarhúzója. Délben személyvonatra ül, megint csak félútig vesz jegyet, és simán elbliccel a végállomásig.

Kunvásárhelyre autóstoppal, éhesen érkezik. Anyját, aki Istók Sárospatakon tanuló öccséhez utazott (a kisebbik öccse meg az ország másik felében, Csurgón jár gimnáziumba), és a lakáskulcsot magával vitte, nem találja otthon. Alkulcsot próbál szerezni a barátjától, Tormás Léliantól, közben beavatja a vele töténtekbe (Lélian már másnap mindent akkurátosan jegyzőkönyvbe fog súgni). Este a Vörös Kanári utcán sétálnak éppen, amikor a rendőrjárőr fölismeri, és mert Istók ellen országos körözést adtak ki, rögtön le is tartóztatja.

Tőszomszédságukban jegyzőkönyvezik a letartóztatását. Csuklójára bilincset kattintanak, kísérője leállít egy teherautót, föltuszkolja a vezetőfülkébe, a motorház tetejére, maga meg az anyósülésre telepedik, és beszállítja Istókot a megyeszékhelyre. Útközben alig esik szó. A sofőr csak egyszer szólal meg:- Biztos úr, megkínálhatom a fiatalembert cigarettával?

607