Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Lászlóffy Csaba: Zűrös hétfő; Tündérborz-rém; Napéjegyenlőtlenség; Gének agóniája; Kóda; A fel nem támasztható lét zsoltára; Te is mint Velence, A bölcs(ő) ritmusa, Szindbád szeptemberben; Utóhang; Mária Terézia levele Magdeburgba; Egy huszadik századi szalvétára (versek)
Éjszakánként feltűnik a varangybuborékokon át a balkán félvad ivadéka (pár száz éves kaland alázatot és koplalást megélt had)! Nádsíp sír: halott sírja valahány gázló; megint elnyel az ingovány. Tatár nyilával, török süvegében vadászik Apafi. Eltűnt a télben, mint rüdeg farkast csak a tavasz hozta eló' űzötten és megfogyatkozva. Bár gyanakvó, roskatag lélek, a bosszújától csak a szolgák félnek. Erdélye egérarcú szürkévé lett a halálárnyként járó remetének. (Tépi a szél az emlékezetet; minden örökhó-álomba elveszett.) Mária Terézia levele Magdeburgba Trenck Báró! A vár megközelíthetetlen; a szökés ezúttal több, mint kockázatos: lehetetlen! Még ha Frigyes nem is tartana láncra verve - súlyod ezúttal (értsd: bűneidé!) lehúz a mélybe. Nézz ki a télbe: a sok-sok feketeség, mint hó lika; ne adja Isten, hogy ráadásul kínozzon köszvény, kólika, s az önfertőzés (tán már csak képzeletben játszod a csődört), hitvány, lebernyegrongy húsodból legfeljebb a dühödt patkányok rághatnak le valamicskét, persze közel sem annyit, hogy súlytalanságodnak köszönhetően valaha is elérhetnéd a hőn óhajtott halhatatlanságot, amelyre oly bősz szenvedéllyel vágytál... A nagy (ámbár - ezt jobb, ha tőlem tudod -; elmebeteg) porosz császár gyűlöli az absztrakt helyzeteket - az egészséges szerelem az ő udvarában ma annak számít -; ezért is bízta
