Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Czakó Gábor: Beavatás (Álom; Antikrisztus)

Az álom az autós ütközés elkerülhetetlenségét mintázta? Elszabadultak lelkem szörnyei? Az ördög próbált fólmorzsolni? Az idő' tájt állandó harcban álltam vele.

Az ördög és lelkünk démonai elől lehetetlen elszaladni, hiszen belülről támadnak. Egyes egyedül csak úgy szabadulhatunk tőlük, ha szembe megyünk nekik. Ha elfogadjuk, ha átengedjük magunkon őket, ha odanyújtjuk a másik orcánkat is.

Elhatároztam, hogy szembeszállók. Igyekeztem nagyon mélyen, röviden és folyamatosan, ugyanakkor őszintén imádkozni. Megértettem, hogy egy fohász egyetlen szavát átélni többet ér tíz rózsafüzérnél. Majd számba vettem az életemet, mintegy életgyónásként. Összeszedtem a legkisebb gyermekkori vétkemet is. Sok órán át haladtam fokról-fokra önmagámban befelé. Emberi természetünk olyan, hogy minden tettünkre fürgén adódik valami fölmentő magyarázat, ám a lelkiismeret-vizsgálatnak éppen az az értelme, hogy átvilágítja az olcsó kifogásokat. Egyre-másra ajánlkoznak a kibúvók, ám a bűnbánat sorra leleplezi őket. A bűnbánat segített abban, hogy az évtizedek során kiépített öncsalás-rendszeremet, életművemet (?) lépésről-lépésre lebontva lassan eljussak oda, ahova igyekeztem.

A baleset következményei, a törések, a vérmérgezés és más fertőzések, a tüdő- gyulladás, mind a halál küszöbe felé terelgettek, ahol a sötét erő hívását és nyomását éreztem - a rémálmokban szinte kézzel foghatóan. Ezért Szent Mihály arkangyalhoz fohászkodtam, legyen utamon a védelmező kísérőm. Választásomban közrejátszott, hogy bérmanevem Mihály. A legfontosabb mégis az, hogy ilyen útra egyedül senki nem vállalkozhat.

Egyetlen pillanatra sem láttam őt, de bűnbánatom mélyén egyszer csak megéreztem biztató jelenlétét. Én kérdeztem, ő sugárzóan hallgatott, és a válasz megvilágosodott bennem. Először az, hogy fékevesztett vágyaink, törekvéseink, céljaink szakadatlanul burjánzanak, folyton terjeszkedünk, növekszünk, végül elkerülhetetlen az összecsapás a másik emberrel, hiszen utunkban áll. Az erőszak pedig tilos. Az utazáshoz tehát el kell vesztenem minden tulajdonságomat, célomat, vágyamat, mindent, ami nem én vagyok, hanem csak összetévesztem magam velük.

Amikor elaludtam, a szokásos barnás, dombokkal szegélyezett síkságon találtam magam, ahol azonnal megrohant egy sövényszerű, végtelennek látszó arcvonal, tele különféle vasfegyverekkel vagdalkozó alakkal. Ilyenkor szoktam elszaladni. Megkérdeztem Mihályt, hogy miért támad az újabb ellenség? Mi tagadás, élt bennem egy halvány és korrupt remény, hogy arkangyalom, holmi testőrként, átmenekít a bajokon. Nem kívülről, hanem belülről érkezett az ironikus válasz: micsoda ostoba kérdés! Talán nem azért jöttem ide, hogy történjék, aminek történnie kell, én pedig állok elébe? Az irónia szemlátomást arra utalt, hogy humora van az arkangyalnak. Rendre a keskeny út felé terelgetett, amit magamtól bajosan találtam volna meg. Tehát szembe kellett mennem a vagdalkozóknak. Igencsak elbántak velem, de valamiképpen mégis át59