Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Alföldy Jenő: József Attila: Megfáradt ember

lyos gyerekkori emlékek. Ám ezek is békén hagyják az elringató esti csöndben, amikor az ereinkben áramló vér suhogását alig tudjuk megkülönböztetni az elnyugodott esti környezet szelíd zsongásától.

Érdemes megnézni, hogyan látja a korai József Attilát legérzékenyebb (noha korántsem tévedhetetlen) kortársi megfigyelője, Németh Andor. Avers írásakor még nem ismerte, valamivel később, Bécsben alakult ki köztük a barátság. Mégis érvényesnek érezhetjük a Megfáradt ember szerzőjére a két esztendővel későbbről készült portrét, mely A bábok között elaludt a hangya költőjét festi meg: „Könnyed volt, fölényes és gondtalan. Néha, mintegy mellesleg, mondott, igaz, ilyesmiket is: két napig nem ettem meleget, de ezt is oly szenvtelenül jegyezte meg (...)” Költészetét így jellemzi ebben a viszonylag kiegyensúlyozott korszakában: „Verseinek hangulati háttere, az érzés, amiből születtek, áhítatos volt, maradéktalan szerelme mindennek, ami van, jónak és rossznak, szükségesnek és feleslegesnek. Megnyugvás, béke, barátság árad a sorok közül; feloldódás, a békétlenség békébe nyújtózkodása, panteista életérzés; minden úgy jó, ahogy van, noha a miértre nincs felelet.” Ha A bábok között elaludt a hangya a parányi élet kereteiben találja meg a harmóniát, akkor a Megfáradt emberben megfordulnak a méretek: itt kozmikus arányokban valósul meg a megnyugvás, a béke és a panteista életérzés. Érdekes, hogy A bábok között elaludt a hangya is, a Megfáradt ember is nyájas óriásként, Gulliverként láttatja a költőt. Az arányokra még visszatérünk. Előbb azonban közelebbről szemügyre kell vennünk a családi és társadalmi vonatkozásokat: „se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér, / csak megfáradt ember, aki itt hever”.

Szabolcsi Miklós elemzésében olvashatjuk, hogy József Attila Ady „Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse” közismert verssorai nyomán alkalmazza a szokásos emberi kötelmek felsorolását. A fiatal, de remekmű írására már megérett költő azonban - a „dölyfös” Adytól eltérően - nem tagadja meg ezeket a sokszor lehúzó, előítéletszerű besoroltatással terhelő, sorsba vágó természeti és társadalmi kapcsokat. Csupán úgy érzi, most mentesül tőlük, legyenek bár jók vagy rosszak, az életét segítők vagy gátolok. (Volt pedig késztetése arra, hogy megtagadja őket. A segítőkész, de a József- családba beilleszkedni nehezen tudó Makai Ödönnel például meglehetősen ambivalensen alakult a viszonya. Terhére volt, sőt, megalázónak érezte, hogy alapjában véve egy idegentől kellett elfogadnia a támogatást, amely bizony áldozatokat követelt az időnként küszködő ügyvédtől.)

Az életrajz tényeitől függetlenül, vajon boldogító állapot ez a kötetlenség? - A szabadság paradox fogalom. Descartes ma is érvényes felfogása szerint a szabadság a választott és elfogadott, emberileg (azaz erkölcsileg) szükségszerű kötöttségekben nyilvánul meg. „Normális” körülmények között boldogító tudat, ha férfivoltunknak megfelelően élhetünk, ha szüléinkhez felnőttkorunkban is „gyerekként” viszonyulunk, ha nemzeti hovatartozásunkat zavartalanul megélhetjük a nemzet egyedeként, ha testvéreink közt jó testvér lehetünk. Ám József Attila számára ezek az adottságok vagy megszűntek létezni, vagy problematikussá váltak.

Megállapíthatjuk: a feloldó fáradtság megkönnyebbülést hozott a máskor boldogtalannak érzett létezésben. Mintegy kikapcsolta tudatunkból a kötöttségekben rejlő gondokat, a megterhelő gondolatokat. Akkor is, ha joggal

499