Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bánki Éva: A Gellért-legenda
ta Sebe, a pogányok ezt a nőt még a pincéből is előkerítenék. Nem hogy bábaasszony, teremtett lélek sem volt az udvarházban, a veszedelem csípős szaga ott reszketett a levegőben, mindenhol ott vibrált és bemaszatolta a tárgyakat, ennek a felismerésére sem a keresztény hit tanított meg, gondolta Sebe. Gellért képes lenne rá, hogy azért imádkozzon, egy angyal vagy maga Gábriel kopogjon be az udvarházba bábaasszonynak öltözve. De senki sem kopogott, körülvették az udvarházat a pogányok, mondta a királyné reszketve, éjszaka elhozza a szél a lónyerítést, a szidalmakat, az átkokat, de most felkapták a fejüket, mert a padlásról gyereksírást hallottak. Mi lehet ez, kérdezte Sebe, talán az én fiam, mondta a királyné, a kezét végigsimította a hasán, nekem már csak néhány órám van, hogy ezt a babát szeressem. Sebe nem töró'dött Zsófia leikével, a padlásra rohant, és talált két halálra vált szolgagyereket, egy kisfiút és egy kislányt. Azonnal kisimult Zsófia arca, a konyhába ment, hogy édességet kerítsen, van még itt valaki, mondta a gyerekeknek, egy igazi szelídített mókus, idehozom nektek, megmutatjuk, hányféle trükköt tud. A gyerekek odatelepedtek a szoknyájához, figyelték a mókust, diót szórtak elé és nevették, és Sebe megérezte az asszony ellenállhatatlan vonzerejét. Talán a mókus annak a mókusnak az utódja, amit István küldött a veszprémvölgyi udvarházba, gondolta Sebe, és figyelmeztetni akarta a királynét, talán jobb lenne, ha a gyerekek a házon kívül keresnének rejtekhelyei, ha itt maradnak, gondolta, akkor meghalnak velünk együtt. Rávette a királynét, hogy imádkozzanak gyors halálért, Zsófia hálát adott Istennek a különös kegyelemért, a sok-sok jótéteményért, a kisbabáért, aki ott fészkelődött a szíve alatt, megértem ezt az örömöt is, mondta Zsófia. Lassan leszállt az este, és a mókus is egyre rémültebb lett, hirtelen kopogtak az ajtón. Sebe az ablakból figyelte, ezek még nem a gyilkosok, magyarázta az asszonynak, csak egy eretnek pap, aki ott él Ajtony udvarában, egy pap, aki nem fogadja el Jézust és nem hisz a megváltásban. A pap hajlongott Magyarország királynője előtt. Vata testvérünk üdvözletét küldi, mondta, és Sebe óriási elképedésére feleségül kérte ura számára a királynét. Realista elképzelés, gondolta Sebe, Zsófia aztán közelről ismeri Magyarország minden uralkodóját, igenlő válasz esetén, mondta a pap, kézen fogva vezetem fenségedet a jövendő férjéhez. Zsófia elmosolyodott, megköszönte a megtisztelő ajánlatot, és először is hosszú életet, jó egészséget kívánt Vata nagyúrnak, aztán bízott benne, hogy a kedves gyermekei is jól vannak, majd az elképedt papnak kijelentette, hogy ő férjes asszony, a tiszteletreméltó Vata na gyúr pedig egy pogány ember, úgyhogy ez a házasság ezért se jöhet létre, de természetesen üdvözletét küldi Vata nagyúr feleségeinek. A pap pislogott, erre Zsófia megkérdezte, önök is olyan nehezen viselik el ezt a júliusi hőséget, hiszen tegnap óta egészen kibírhatatlan lett itt a meleg. A vörösre vált pap annyira zavarba jött, hogy egyszerűen rácsapta a királynéra az ajtót. Zsófia visszatért Sebéhez, leült nyugodtan, a kisfiú és a kislány beletúrta az arcát a ruhájába, a nő nyitott tenyérrel, dúdolgatva simogatta őket. Az ereszkedő alkony léptei között Zsófia befelé figyelt, talán imádkozott, miközben Sebe figyelte az asszony szoknyái alól szivárgó vérfoltot. A folt egyre nőtt, hát, íme, Magyarország királya, gondolta Sebe megrendültén, de Zsófia jelét sem mutatta semmilyen vajúdásnak, meghalt benne a gyerek, gondolta, vagy most haldoklik, fel kéne vágni a hasát, kiemelni a kis testet, ha benne marad 492
