Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bánki Éva: A Gellért-legenda

a magzat, a holttest biztosan megmérgezi. Majd jönnek a pogányok, gondolta, és ezt a beavatkozást úgyis elvégzik, ahogy erőszak után mindig és mindenütt szokás, gondolta, se én nem élem túl, se Zsófia. Hirtelen elviselhetetlennek, a létező legelviselhetetlenebbnek tartotta a holttest meggyalázását. Or- seolo Péter gyerekének képét, akit a pogányok cafatokban tépnek ki az asz- szony hasából, a hajfürtöket, amiket bemocskolnak a vér és az agyvelődara- bok, Istenem, csak ezt ne, gondolta, és erősen a csodáért imádkozott.

Rügyecskéim, mondta az asszony, és megsimította a gyerekeket, Istenem, gondolta Sebe, úgy nézem ezt az asszonyt, mintha a saját feleségem lenne, hangosan kezdett imádkozni, de Zsófia félbeszakította. Majd a végén minden jóra fordul, mondta Zsófia, az egész Történet egy kertben kezdődött el, egy csodálatos kertben, ahol csak egy férfi és egy nő lakott, és egy kertben ér véget, ahol a Lukács-evangélium szerint egy nő látta először a Feltámadottat, egy bűnös nő, egyike a legbűnösebbeknek. Még néhány óra, és én is Krisztus arcát látom, mondta, és az évszázadok, amíg a föld mélyében várakozom, semmivé lesznek. Sebe meghökkent, eddig azt hitte, hogy azon kívül, hogy hosszú, boldog öregséget kívánt Vata nagyúmak, semmilyen gondolatra nem képes, de nem volt idő, hogy az emberi elme dimenzióin töprengjen, ahogy a sötétség elborította a földet, csatakiáltás harsant, kövek zúdultak az ablakon. A királyné az egyik kődarabtól a földre tántorodott, a mókus vakrémületében Sebe karjaiba ugrott, és ebben a pillanatban Sebének eszébe jutott, mit kell tennie.

Testvéreim, mondta, és a nyakon ragadott mókussal odaállt bátran az ajtóhoz. Láthatjátok, Boldogasszonyunk, aki nem más, mint Szűz Mária, nektek régi képében, nyestként mutatkozik meg. Hallgassátok, mit mond! A pogányok olyan részegek voltak, hogy egy nyestet és egy mókust se tudtak megkülönböztetni, és Sebe, mint akibe különös bátorság költözött, most elkezdett egy régi éneket dúdolni. Ő is megzavarodott, hisz ez nem a templomi hangja volt, hanem egy másik hang, amiről nem tudta, hogy a torkában lakik. Hát nem félitek, kérdezte, a kezeteket a Boldogasszonyra emelni? A pogányok térdre hulltak, pontosan úgy, ahogy kell a templomban, az eretnek pap azt ordítozta, hogy Sebe eretnek, de Sebe tudta, hogy csak énekelni kell, a legelső pogányok tovább dúdolták az éneket vele, aztán egyre többen, tudta, hogy néhány perc, és az ének hatására, mintha varázspálca suhogna fölöttük, elrévülnek. Álljatok bosszút - kiabálta - a gaz Orseolón, de ne Bakonybélen, ahol a Miasszonyunk oltalomra lelt. A templomot ne romboljátok le, mondta, mert tudta, ha az udvarházat és a templomot megmenti, már semmi se állíthatja meg a püspöki székig. Figyeljetek csak, figyeljetek, mit mond a Boldog- asszony a szívünknek.

Sebe, ahogy az eretnek papra nézett, hirtelen elszégyellte magát. Ha Gellért megtudja, hogy mit műveltem, gondolta, ha egyszer kiderül, hogy Máriát és a haldokló királynét Boldogasszonynak neveztem, de a térdeplő-ének- lő-imádkozó tömeg nem tűnt teológiailag túl képzettnek, így hát visszasiethetett a házba émelyegve. Akár élő, akár holt a királyné, most gyorsan el kell rejtenem, gondolta, de bárhol kereste az asszonyt és a gyerekeket a házban, sehol se találta őket. Kereste őket a padláson, kereste a többi szobában, kereste az udvaron, hívogatta hangosan a kislányt és kisfiút, de a testek eltűntek, csak ahol Zsófiát eltalálta a kődarab, ott reszketett egy párafolt a levegőben.

493