Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bánki Éva: A Gellért-legenda

és arra gondoltak, jó lesz ez a kislány a magyaroknak, akik hírből sem isme­rik a szertartásokat. Pedig ismerték, Gizella szívébe bele is szúrt ennyi fegyelmezetlenség, és orrhangon felsorolta a kislánynak, hogy a Dunántúlon milyen javadalmakra számíthat, mekkora kíséretet tarthat fenn, mikorra kell a magyar nyelvet elsajátítania. Akislány bólogatott is lelkesen, aztán belekapaszkodott Gizella nyakába, görögül megígérte, hogy jó kislány lesz. Gizella elmosolyodott, erre a német lovagok is közelebb jöttek, megcsodálták a kislányt, a sápadt arcocs­kát, a kékesfeketén kígyózó hajfürtöket, a kislány különös bársonyból ké­szült, selyemmel szegett ruhácskáját, minden rendben lesz, mondta István ellágyulva a késó' délutáni fényben, ezzel a felcicomázott, nevető' kislánnyal az ölében. De észre sem vették, hogy a Kis Menyasszonyt elfelejtették bemu­tatni Imre hercegnek. Sebe olyan világosan látta a levelek közül átszűró'dó' fényt, mintha az emlékeiben egy eró'sebben jelen levő' személy emlékezne. Ami túl édes, az hamar megerjed, vallotta Gizella királyné, és ezt vallották a görög apácák is, akik Zsófiát Magyarországon is nevelték. Béke volt, ragyogó, tünékeny béke, a táltosok, a lázadó hajlamú törzsfők térdre ereszkedtek a templomban, és csak titokban hallgattak régi énekeket. Idő volt, rengeteg idó' volt, Istvánnak is jutott belőle, hol egy szelíd nyestet, hol egy mókust, hol egy kalickába zárt madárkát küldött a Kis Menyasszonynak Veszprémvölgybe, ki is tarthatná ezt bűnnek? Zsófia se tartotta, akit a Tökéletes Herceg minden egyházi ünne­pen meglátogatott, hogy elkísérje a templomba. Mért bicsaklik ki ennyi élet, elmélkedett Sebe, miközben elzsibbadt ujjai­val a bal mellkasát masszírozta. Az ütés olyan erős volt, hogy nem is érezte a fájdalmas pontot, azt a furcsa csomócskát, amit már a hajóúton kitapintott. István rávetette a kislányra áldást hozó kezét, és csak meghasonlást szabadí­tott rá. Melyik férfi akar mord, rút, ellenszenves feleséget, melyik férfi nem örülne egy szép, ártatlan, vidám teremtésnek? Sebe tudta, nem csak ő, más férfiak is menekülnek mindenféle boldogságtól, és nem csak a férfiak; Sebe sejtette, hogy az Aranyhímzó'nőt is a bizonytalanságérzés, az örökös félelem taszította folytonos hazudozásba. Remélem, fiam, óvatos leszel, kedves és gyengéd, könyörgött az esküvő napján a fiának István, mert nem hagyhatta egyetlen nap se valamiféle inte­lem nélkül az örökösét. Zsófia nem lett olyan szép, mint hétévesen sejteni lehetett, zömök volt, a vonásai szabálytalanabbak annál, mint amit a külföldi lovagok szépnek tartottak, a szeme most már csak akkor ragyogott fel, ha örült valaminek, vagy ha énekelt, beszélgethetett. Istvánnak nem kellett ag­gódnia, a Tökéletes Herceg — teljes titokban - az esküvő előtt szüzességi foga­dalmat tett. Nincs neked szíved, mondta neki jóval később Gellért, mikor a fiatalokkal sétálgatva figyelték a dunai fürdőzőket. A legyőzhetetlen július­ban besenyő, magyar székely lányok vetették magukat a habokba, a hullá­mok és a lovagok közé, nem baj, nevetett Gellért, ez lesz a keresztelőmeden- céjük, bemegy a vízbe Töhötöm vagy Bendegúz lánya, és kisétál mint keresz­tény menyasszony. Gellért papjai gondoskodtak róla, hogy a szigetek közé szorult Duna igazi Jordánná változzon. A fiatalok, a püspökök, a lovagok, tanácsosok nemes lábait, a sarukat, a cipőket és női topánkákat nevetéshullám csiklandozta, felcsapott a partra a 490

Next

/
Oldalképek
Tartalom