Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bánki Éva: A Gellért-legenda
BÁNKI ÉVA A Gellért-legenda Regényrészlet Csoda íródik Vacsora nélkül feküdt le, csak egy kis kenyeret vett magához, annyira felkavarta a Kommentár és a belőle levonható homályos következtetések. Én tulajdonképpen nem is Gellértet keresem, hanem a legutolsó száz évet, vallotta be magának, mikor egy rövid ima után lefeküdt a mozaik-madarai közé. De nem valami keserű elmélkedés riasztotta fel, hanem egy ütés a szívében, ami úgy érte, mint egy villámcsapás. A szív az sohasem fájhat, ismételgette, és mégis holtan visznek haza, gondolta, koporsóban érkezem vissza az egyházmegyémbe, és az ujjaival masszírozni kezdte ezt a nem létező fájdalmat. A tengerszag, a kibontott női haj illata letelepedett mellé, de a szellő hullámai közt most nem az Aranyhímzőnő arcocskáját látta, hanem Zsófia királynőjét. Isten reménykedésbe öltözteti az áldozatokat. Sebe tucatszor is hallotta ezt a mondatot és a hosszú beszámolót Imre eljegyzéséről, a kiskirályáé érkezéséről. Semmi sem kezdődött jól, mesélte Gellért, a görög kíséret továbbment a megbeszélt találkahelynél, talán a tolmács tévesztette meg őket vagy a Tisza ágbogas, lomha vize. De hosszú vidám nap volt, István lovasai estére megtalálták a görögöket, a két kíséret, a püspökök, a görög követ és István kicserélte az üdvözleteket, Gizella királyné bosszús lett, a császár lányáról volt szó, mondta, nem egy unokahúgról. De se császárlány, se császári unokahúg, a magyar urak egyelőre semmit se láttak abból a bíborból, hát hol van a mi szeretett lányunk, kérdezte István az üdvözletek végén, hát hadd öleljem a keblemre, mondta Gizella királyné. De a görögök csak egy faágakból eszká- bált kis ketrecre mutattak szégyenlősen, olyan eleven ez a kislány, mint egy mókus, mondta a legtekintélyesebb matróna, és főkötójét igazgatva odalépett a ketrechez. De a ketrecben, mesélte Gellért nevetve, se hercegnő, se bíbordarab, de még egy császári unokahúg sem. A görögök már-már kétségbe estek, mire a felettük lévő ágakról egy cingár hangocska és egy hétéves kislány pottyant István ölébe, az udvarhölgyek odarohantak, hogy megfeddjék a kislányt, de aztán meggondolták magukat, nyilvánosan mégsem lehet megcibálni egy jövendő királyné haját, úgyhogy a gyerek elmondott István vállába kapaszkodva minden görög mondókát, énekelt is egy kicsit, nem baj, hogy nem császárlány, mondta István rövid gondolkodás után. Egyáltalán nem baj, mondta, és a görögök fellélegeztek, csak egy kis szemöldökrántással rótták meg Zsófiát, 489
