Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Tandori Dezső: Városi kortyok
ipsének, hogy a Bercsényi és a Karinthy sarkán a lámpa... hogy a kis piac hiányzik, a döngölt talajú, fedetlen kisegítő' piac, na persze, felépült az üvegpalota, elbontották az elvarázsolt kis helyettesítőjét, pedig olyan volt, mint Bolíviában lehet egy székvároska hetivásártere, annak kemény magja. A múlt században egy francia nagyközség piaca. Ilyen lehetett. De nincs. És bezárt az F. úr is, só't, hallom a Bartók Béla úton, kocsmámban, ahová újra belátogatok, mert szeretek ajtaján a tavaszba kilépni, a nyárba, s nem a télbe vagy az őszbe, hallom, az F. úr fel is adta. Nocsak, és még én hittem, hogy hűtlen lettem kiméréséhez. El szeretném mondani ilyen és másmilyen következetlenségeim és hűtlenségeim történetét, és cibálni a Három Nagy kabátujját, mestereim, mondani nekik, mindig a szeretet éhsége, a mókás (röhejes!) jó szándék és az elhagyatottság munkálkodott bennem, ezért kapkodtam, ezért rúgtam be, ezért menekültem el, ezért éjszakáztam, ezért nem éjszakázom, ezért megyek el ma már szinte csak félórákra otthonról, összevissza időkben, nem járok sehova, alig olvasok, csak tisztelem és rajongva nézem az én Halhatatlanjaimat... akik közül már egy sem ballag előttem a Duna-parton, csak egy idegen úr, aki gyanakodva hátrales, beugróm egy fa mögé, látom, ő meg odaáll a másik fához... így járok én mindig. Az egyetlen unalmas író, én, az egyetlen kihágásra kész, törvénytelen elem e hazában, aki olyan nagyon elsokasította már (fölösleges! leinek kellő?) irodalmi műveit, hogy ezt is itt - bevégzi. Felébredek írásomból, mint a minap kora reggel a Krúdy-álomból, és rájózanodom, hogy milyen csekély is minden - de, Hölgyeim és Uraim, akkor tényleg minden! - emberi történés. Nem emberi, milyen csekély. És ki megy el a ligeti tó kis hídjához, s pláne sírni! Falok egyet inkább a tegnapi fasírtból. Fokhagymás, mint egy álom. S az orrom tőle. 488
