Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Simon Róbert: Joseph Campbell (1904-1987)
SIMON RÓBERT Joseph Campbell (1904-1987) (Egy nagy amerikai vallástörténész születésének centenáriumára) Joseph Campbell századunk egyik legtermékenyebb, legszínesebb és legnagyobb hatást gyakorló amerikai vallástörténésze (helyesebb lenne mítoszkutatót mondani, mivel a kifejlett vallás történeti formáit - Eliadéhoz hasonlóan - kevéssé szerette, s azokat a korai mitikus kor nem mindig szerencsés átalakulásnak tekintette). Nem volt iskolateremtő' teoretikus, egyáltalában, pusztán elméleti vonatkozások kevéssé foglalkoztatták, s ezért a modern vallástörténeti munkákban vagy nem szerepel (lásd pl. J. Waardenburg 1974, H. G. Kippenberg 1997 vagy az A. Michaels által szerkesztett Klassiker der Religionswissenschaft 1997), vagy besorolják őt is a jungiánus vallástörténészek közé (lásd E. J. Sharpe 1998:212sq; B. Morris 1993:170). Ezt az utóbbi feltételezést munkáinak alaposabb olvasata csak részben támasztja alá, mítoszfelfogása sokkal nyitottabb volt a - földrajzi környezettől, életmódtól, társadalmi szervezettől meghatározottabb - lokális történeti változatok iránt, mint Jung, archetípusokra koncentráló megközelítése, s négy évtizeden átívelő lenyűgöző munkásságán belül ráadásul többször változtatta-módosítot- ta nézeteit. Sokszínű és változatos mítoszfelfogása mögött a hajdani természetadta mitikus világból kiszakadt mai embernek a mítoszhoz való állandóan alakuló, ám nagyon is élő és nagyon is mélyről fakadó viszonya áll, s e viszony motorja az elveszett teljesség iránti vágy, amelynek bármilyen tökéletlen megvalósulását a hajdani mítoszok helyes értelmezése segíti elő. Ezért élőek ezek a mítoszok, mert a kozmoszhoz és a többi emberhez való alapvető modelleket példázzák, s a vallástörténész feladata az, hogy e három vonatkozás (az autentikus létre törekvő mai ember, az ezernyi formában megjelenő mitikus történetek és a történetek mögött megbújó - a kozmoszban kiteljesedő létezés alaphelyzeteit példázó — ősi élmények) metszéspontjait megtalálja, fölmutassa és megmagyarázza. Ezt a — bizonyos fokig Eliadével összehasonlítható - „egzisztenciális” mítoszfelfogást érzékeltetendő, említsünk már itt, a későbbieket megelőlegezve, két adalékot személyiségéhez és mítoszfelfogásához. Tudjuk, hogy az ígéretesen induló akadémiai tudományos életutat elhárítva, az újonnan alapított Sarah Lawrence College-ban vállalt tanári állást, s 1934-tól egészen nyugdíjba vonulásáig, 1972-ig ott tanított. Itt, mondja, „az ifjú hölgyeket tanítottam, akiket a legkevésbé sem érdekelték az akadémiai ügyek. Ok csak arra voltak kíváncsiak, hogy mit jelenthet számukra a mítosz ... Én pedig arra összpontosítottam, ami a tárgyamban élő volt, és erre építettem mindazt, ami életmű lett, s úgy gondolom, hogy ez nem sikerült rosszul” 465
