Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Marlen Schachinger: Ingeborg Bachmann - vagy pihent agyak Klagenfurtban
függetlenül, megállják a helyüket. Ugyanúgy, mint az olvasóknak, nekem is meg kell ismerkednem, beszédbe kell elegyednem velük. A szememben Ingeborg Bachmann neve Klagenfurt városához is kötődik. Nem utolsósorban a róla elnevezett irodalmi díj miatt. Elképzelem, amint lent a sorban ülve jobbra és balra a kritikusok arra várnak, hogy Bachmann a teremben kimondja az utolsó szót. Sajátos kép. Persze írni nemcsak kommunikáció, hanem olyan aktus előkészítésének látszik, amely a kölcsönösség hiányában soha nem fog megtörténni. Az írás ezért erőkifejtés is a kitárulkozásban, és bár ezzel tisztában vagyok, mégis, minden egyes alkalommal meglepődöm a tanácstalanságon és ürességen, ha egy mű a végére ér. A legjobb esetben a válasz elismerés, anyagi viszonylatban is, az olvasó lelkesedése. Sok év után először utaztam megint ebbe a városba. A zsebemben meghívó az irodalmi kurzusra, a bensőmben az aggodalom a vártak miatt. Gyermekkori Klagenfurt-látogatásaimból emlékeztem még egy óriási hernyóra, de már akkor is a bunkójával ellene küzdő harcos ijesztőbbnek tűnt föl, mint maga az állat. És eszembe jut a wörthersee-i emberke története a hordóval. Maga a város neve Klagen-Furt (magyarul panasz-gázló*) sem volt valami bizalomkeltő. Az írás kommunikáció. Egy jövendő olvasóval, a világgal, a múlttal. Más írókkal, vagy azok műveivel. Olvasni. Élni. Elmerülni. írni. Egy új mű létrejötte nem vonatkoztatható el az előzőtől, ez az olvasásban-írás ahhoz vezet, hogy egyes figurák önálló életre kelnek. Kommunikáció keletkezik. Az állomásra érkezve megpróbáltam a térkép segítségével tájékozódni, hogy megtaláljam azt a hotelt, ahol szobát foglaltak számomra. Épp elindult egy busz, és az volt a gyanúm, hogy az, amelyikre nekem is szükségem lett volna. Egy asszony, aki a hazaérkező lánya elé jött, rám nézett, majd a bőröndömre, hallott a Bachmann-díjról és az irodalmi kurzusról, és csomagjaimat a csomagtartójába tette. így nemsokára a hotelhez értem. A recepciónál érdeklődtem, hogy a többi kolléga megérkezett-e már, amire nemmel válaszoltak. Az ómenekkel kokettálás sajátos vonzalmából elhatároztam, hogy a barátságos útitárs-segítőkész asszonyt jó ómenként könyvelem el. A Bachmann-díj kiosztása előtt egy beszélgetés a zsűrivel az irodalom maradandóságáról. Felpanaszolják a mesemondást, mert nem ismer mélységet. Egyidejűleg több valódiságot követelnek. Használd eszközeidet. Tekints Amerikára, Északra, természetesen. A német nyelvű irodalmat nagyon is szívesen bíráljuk. A nehézkességét, a lassúságát. A műveinket, mint túl-az-atlan- tikon-t strukturáljuk. Ez bizonyára jót tenne nekünk... Valamivel több öntudatot kérünk! Különösen az írónőkre vonatkozik. Ehelyett siránkozunk a siránkozásainkon. Nem sokat tartok az elmúlt évek vitáiról, erről a de-az-amerikai- ak és mi-is-tudnánk-hogyan-ról. Mind odaát, mind itt még sok felfedezni való van. Tegyünk is valamit, és ne csak locsogjunk. Visszatekintve ez a hét a találkozások - ha nem a konfrontációk - hete kellett, hogy legyen. írókkal. Kritika. Elismerés. Egy várossal, amely azelőtt idegen volt. Egy héten át várakozások, amelyek végeredményben sok mindent megváltoztattak munkámmal kapcsolatban. Klagenfurtban megkezdő(* a fordító megjegyzése) 408
