Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Josef Winkler: Holttest, ami a családját figyeli
Megtartani az ígéretet Röviddel az első könyvem megjelenése után megígértem egy fiatalembernek, hogy a következő napokban meg fogom ölni magam. Mikor is aztán néhány nappal később - még mindig éltem - újra találkoztunk az utcán, csalódott hangsúllyal vetette a szememre: „Tudod, Josef, legalább Tőled elvártam volna, hogy megtartod az ígéreted!” Friss fügék a legnagyobb nyugalommal Szerencsére Jean Genet nem hamvasztatta el magát, különben nem tudna forogni a sírjában, ha... Akkoriban Marokkóban, a sírkövén ültem, és lila színű, friss fügékbe harapdáltam; hol a pótsírkő feliratát néztem - mint tudjuk, az eredeti sírkövet ellopták hol a tengerre pillantottam, nem tudtam semmit sem mondái, nem találtam szavakat, az is elborzasztott, hogy nem voltak különösebb érzéseim - amikor Münchenben felszálltam a repülőre természetesen azt reméltem, hogy lesznek ilyenek —, de most már csak pihenni akartam, és nyugodtan elfogyasztani a sírján a fügéket, hiszen órákon át kerestem a teljesen lepusztult, kicsi, spanyol katonai temetőt Larache-ben, és ettől teljesen elfáradtam. Egy fotó erejéig leültem a sírjára, lefényképeztet- tem magam, és áhítatosan figyeltem a zajokat, ahogy a húsból lévő „burkolat” megfordul, és forog a föld alatt. Genet Jean Pompes funébres című művével a zöld, agyonnyűtt kabátzsebemben álltam egykor fiatalon a villachi vasúti hídon, ajkamat a rideg dérrel befedett vaskorláthoz szorítottam. Gyászjelentéseket nyomtató gépek csörömpölése közeledett a síneken. A mozdony sípolt. Elkaptam a fejem. Ajaka- im darabjai a vaskorláton maradtak. Égő és vérízű ajkakkal hagytam el a vasúti hidat, közben átgázoltam a friss, porszerű havon. A rám tetovált mondatok - némelyik hosszú rabláncként lógott ki a számból - kezdték elhalványítani az alkaromat: Már fekete vér folyik a szájából, és a nyitott száján át mindjárt kilép egy fehér fantom. Élni, jelen lenni Indiában, Varanasiban szeretnék élni, mert ott gyakran éreztem azt, akár csak néhány másodpercre is, hogy ugyan már nem vagyok a világon, ennek ellenére még a halálom után is jelen vagyok egy varanasi életben, ami ugyan soha nem volt az enyém; itt nem esem kétségbe, ha átmegyek a nyomornegyeden, mert én is elég erős vagyok ahhoz, hogy el tudjam viselni azt, ami másokkal történik. Ezen kívül senki nem áll az utamba, mindenkit túléltem, aki előttem halt meg. 404
