Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Christiane Janach: Tánc majomálarccal és varjúval
mon. Az álarcot fél évvel ezelőtt a bolhapiacon vettem. Az árus azt mesélte, hogy az álarc Afrika szívéből származik, Kongó közeléből, a Hemba törzstől. Valahol a sötétben kép rajzolódott ki bennem, amely puha és mély volt, de nem akart a tudatomig eljutni. A fürdőszobába mentem, és a tükörbe néztem, az idegen, sötét majomarcba. Valahol a mélyben, úgy látszik, ingovány kezdett terjeszkedni bennem, nedves és sötét, de én nem törődtem vele. Támadt egy ötletem. Ugyanúgy, mint a műanyagba csomagolt ember, én is teljesen mereven, kalappal előttem az utcán, egy kirakat elé állnék, és minden alkalommal, mikor valaki pénzdarabot dobott a kalapomba, megmozdulok, mint a műanyagba csomagolt ember. Ily módon kereshetnék pár eurót. Az idegen faillat mindig erősebb lett, gyanta, levelek és nedvesség keveréke. Levettem az álarcot, a konyhába mentem, kávét ittam. Aztán átöltöztem, hogy illő jelmezt keressek a padláson. Felmásztam a nyikorgó lépcsőn, kinyitottam a padlásajtót, lelógó pókhálók csapódtak az arcomba. Már régóta nem tettem be a lábam a padlásra. A levegő száraz és hideg volt. Szekrényekben és ládákban kutattam. Egy régi ládában sötétbarna mackónadrágra leltem, továbbá fehér ingre bő ujjakkal, dolgok, amelyekről fogalmam sem volt, hogyan kerültek a padlásomra. A láda legalján nagy karimájú, tollal díszített kalapot találtam. A kalap kicsit horpadt volt, de néhány kiegyengető próbálkozás után egész tűrhetően nézett ki. Felnyalábol- tam a holmikat, és levittem a konyhába. Visszafelé megint beleütköztem a pókhálóba. Megpróbáltam a nadrágot, egy övvel valamennyire illett is rám, csak az ing volt túl nagy. Úgy nézett ki rajtam, mint egy hálóing. Elszívtam két cigarettát, feltettem az álarcot, és az előszobatükör elé léptem. Egy darabig mozdulatlanul álltam, és az alakot szemléltem a tükörben. Kipróbáltam egy-két mozdulatot, amit a műanyagba csomagolt férfinél megfigyeltem, valahogy azonban nem akartak a tükörbeli alakhoz illeni. A férfi meglepetésszerű, alig látható térdhajtást tett, széles mozdulattal megemelte a kalapját. A majom a tükörben könnyű meghajlást színlelt, és feltette újra a kalapját. Már sokkal jobb. A bensőm sötét sarkában az emlékezetemből széles ingovány képe merült fel. Még próbálkoztam egy-két mozdulattal, de valahogy nem akart menni. Egy idő után levettem az álarcot, és lementem a pincébe almát felhozni. Három, körülbelül egyforma almával tértem vissza, és tányérra helyeztem. A nap többi részét az almával való zsonglőrismereteim feljavításának szenteltem. Állandóan le kellett hajolnom, hogy az elgurult almákat a konyhaasztal és a szekrények alatt megkeressem. A három almám három bolygó volt, amelyek láthatatlan középpont körül keringtek. De minden egyes alkalommal, amikor pályájuk elkezdődött kör alakúvá válni, egy kis piros bolygó kitört, és a többi bolygót is magával rántotta, úgyhogy az egész pörgés összezavarodott, és a bolygók, egyik a másik után, kirepültek a pályájukról a konyhaasztal alá. Állandóan új almákat kellett utánpótlásként a pincéből felhoznom, mert a bolygóim többszöri lezuhanás után eléggé nyomottak voltak. Ha a majomfigurához nem jut más eszembe, gondoltam magamban, akkor az almákkal fogok zsonglőrködni. A programom ugyan nagyon szegényes 397
