Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Christiane Janach: Tánc majomálarccal és varjúval
volt, és zsongló'rismereteim több mint rosszak, még több órás gyakorlás után is. Minden bizonnyal blamálni fogom magam, de a majomálarc mögött senki sem fog felismerni, gondoltam magamban, amíg a konyhakövön guruló almák után néztem. Éjjel egy őserdőről és egy vudu-varázslóról álmodtam a Hemba törzsből, aki horpadt kalapot viselt, és kis piros bolygóval zsonglőrködött. Reggel korán keltem, letusoltam, megittam egy kávét, elszívtam két cigarettát, felvettem a mackónadrágot és a fehér inget, ami hálóingnek látszott. Aztán lementem a pincébe friss almákat hozni. Sűrű köd ült a réten, nedves mancsokkal kúszott a ház körül. December 24-e volt. Miután egy nagy papírzacskót teletettem almával, a majomálarcot az alma tetejére fektettem, és belebújtam a fekete kapucnis kabátomba. A majomálarcra a tollas kalapot helyeztem, és elindultam a város felé. Kora reggel volt. Még csak egész kevés ember az utcán. Volt időm. A papírzacskómmal a Kolping közön át a Benedikt piac irányába ballagtam. A piacon már több élet volt. Idős asszonyok gyapjúsapkában és kockás bevásárlószatyorral siettek el az árusok között, padlizsán, cukkini, burgonya, óriási fejes saláta, metélőhagyma, petrezselyem mellett, át egészen a tojásárus asszonyokig, akik az asztalaikon friss pulykát kínáltak. A sétálóutcába érkezve, egyik kirakat elé álltam, és reggelire megettem egy almát a papírzacskómból. Jó reggelt, köszöntött egy ismerős hang, amely a könyvkereskedőhöz tartozott, aki megemelve kalapját, a kapucnis kabátom alól kikandikáló hálóingemre pillantva gyorsan távozott. Jó reggelt, motyogtam zavartan, de már nem voltam benne biztos, hogy hallott-e egyáltalán. A könyvkereskedő természetesen megismert. Gyorsan elhagytam ezt a helyet a kirakat előtt, és almát rágcsálva, az Új téren keresztül, az Október 10. utca irányába lődörögtem. Néhány bezárt bejárati ajtót kipróbáltam, míg egy nyitott kaput találtam, és belopódzkodtam a folyosóra. Gyorsan becsuktam a kaput magam mögött. Mikor biztos voltam benne, hogy senki sem követett, letettem a papírzacskóm, kihúztam a majomálarcot a kalap alól, és az arcom elé rögzítettem. Azután feltettem a kalapot. Senki sem fog így felismerni. Hirtelen zajt hallottam mögöttem. Megfordultam. A lépcsőn, közvetlen mögöttem, egy úr állt kalapban, és megrökönyödve meredt rám. Úgy nézett ki, mintha minden percben elkezdhetne kiabálni. Ne ijedjen meg, mondtam, az új szomszéd vagyok és karácsonyi felvonulásra indulok. Gyorsan kihalásztam egy almát a papírzacskómból, és a meglepett férfi kezébe nyomtam. Kellemes ünnepeket, mondtam, és sietve eliszkoltam. Kellemes ünnepeket, brummogta a férfi a hátam mögött, mialatt kilépett az utcára. Anélkül, hogy körülnéztem volna, elindultam az Új téren keresztül a sétálóutca felé. A majomálarc az arcomra nehezedett. A karácsonyi vásár néhány bódéja már kinyitott. Az édességbolt két el- árusítónóje piros Mikulás-sapkát viselt. Tömjénillatot lehetett érezni, de a nehéz füst mögött őserdő és mocsár sejtelmét véltem érzékelni. Vártam a jelzőlámpánál. Velem szemben, az utca másik oldalán, fehér szakállú, kék Mikulás állt, nagy barna zsákból kék mézeskalács karikákat osztogatott. Nekem is adott kettőt. Cserébe almával kínáltam. 398
