Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Árkádiában élt ő is
belépvén a jezsuita rendbe, Bécsben és Grácban folytatta. Bevégezvén Grác- ban a bölcsészeti tanfolyamot, Bécsben négy évig humanoriákat, egyig pedig mértant tanított; ezután a teológiába fogott, 1734-ben áldozópappá szentelték. Ekkor Budán működött egy évig mint német hitszónok; a következő esztendőt a rend szabályai értelmében mint harmadik próbaidőt Besztercebányán töltötte; onnan Bécsbe rendelték, hol egy évig a Pázmáneum növendékeinek lelkésze és az egyetemen a katholikus erkölcstan tanítója volt. 1737-1741-ig Grácban és Lincben tanított, amott bölcsészetet, itt mértant; 1741-ben Rómába rendelték a Szent Péter templomába magyar gyóntatónak; öt év múlva hazajött s egy évig a nagyszombati egyetemen a Szentírást magyarázta; a következő évben az akkor felállított bécsi Terézianum első aligazgatójává nevezték ki, de itt csak egy évet töltvén, 1748-51-ig a jezsuiták nagyszombati könyvnyomdáját, 1751-1754-ig a rend kőszegi házát, 1754-57-ig a kőszegi kollégiumot, 1757-59-ig a pécsi rendházat igazgatta. 1759-ben pedig a jezsuiták pozsonyi könyvtárának igazgatója lett. E hivatalában érte őt 1773-ban a rendet eltörlő pápai bulla, miáltal mélyen megrendülve Vasmegyébe, Rohoncra, a Batthyányiak birtokára vonult, s ott élt csendes, de folytonos munkásságban haláláig. Vas vármegyében legközelebb bizottság alakult, hogy gyűjtést rendezzen Ferenc sírkövének felállítására a rohonci temetőben.” (A Pallas Nagy Lexikona, VI, 1894.) A katonáknak van ilyen vezényelt életrajzuk. Faludi azonban már nem az ellenreformáció harcosa, hanem tudós, szerzetes, akinek az istenszolgálat mellett legnagyobb öröme az írás, olvasás, fordítás, társalgás boldog foglalatossága volt. Szemesen figyelte az embereket, odahallgatott beszédükre, s feljegyezte, ha érdekes fordulatok fültanúja lehetett. Zrínyi érdekes szavaiból szinte kis szótárt csinált, gyűjtötte a közmondásokat, velős kifejezéseket, az ún. Szép magyarázatokat; az efféle figura etimo- logicákat: „Félten fél. / Jöttön jött. / Jutton jut eszembe. / Mentést ment. / Múlton múlik. / Nyomról nyomra.” Faludi Ferencnek alig félszáz versével ott van a helye a klasszikusaink között. Minden Faludi-verssor maradandó. Vékony füzetnyi versgyűjteményéhez képest prózája két vaskos kritikai kiadás-kötetet tölt meg. Én ezt is örömmel veszem kézbe, de a Faludi-prózának tényleges olvasóközönsége már nincsen. Szörényi László úgy látja: „végletekig finomított nyelve túlságosan hozzá volt kötve egy” XVIII. századi „stílus- és műfajeszményhez, s ennek hanyatlásával törvényszerűen kellett homályba merülnie”. Faludi költészettörténeti helyét Vas vármegyei földije, Weöres Sándor pontosan meghatározta: „Sok prózát írt és fordított, de igazi eredménye kis füzetnyi verse, mindössze negyvenhárom. Vele végződik a nehézkes, nemes, régi magyar költészet, és vele kezdődik a hajlékony, civilizált új hangzás. Minden későbbi magyar verselés az ő közvetett, öntudatlan neveltje, napjainkig. Súlyban, erőben, kőszerű szilárdságban tán többet ért a régi, de a korigény megváltozott, személyesebb és állhatatlanabb lett, és e folyton mindenhez és önmagához is hűtlen európaiság fele Faludi nyitott ajtót. [...] Legelső, sorsdöntőén Európába vezérlőnk Faludi. [...] O az ódon és az új poézis határőre, fél lábbal még az ódonságban.” Én ezt a minőségi ódonságnak mondom, mert Faludi kiváló ismerője az előtti legnagyobbnak, Zrínyi Miklós költészetének. A Szigeti veszedelemből sze371
