Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Árkádiában élt ő is

melt, többnyire travesztált párhuzamokra hadd hozzak csak egy-két példát. Faludi Nádasdy-ódájának azt a sorát, hogy ,jRágjuk apróra sziveket”, a ko­rábbi kiadók mind vágjuk-ra szelídítették. Ez bizony hamisítás, mert úgy van az Faludinál, ahogy Zrínyinél is volt: „Arszlán haláláért eleven szüvedet / Ke­vés leszen rágnom”. A Szakácsének apró igéi, az öl, vág, bont szintén Zrínyitói valók. Mehmet áll így bosszút fiáért: ,ßont, tör, [...] Öl, vág, ront és szaggat”. Faludinál persze nem Sziget várát vívják, hanem csak a szakács öli, vágja, bontja az ebédnek valót. De van egy legmerészebb travesztációja is Faludi Fe­rencnek: a csingolódikl Zrínyinél az egybefonódó egyesülést, az „öszvejüvést”, azaz a coitot jelenti, s Faludi ezt a kerti növényekkel viteti véghez: Répa, retek csingolódnak, Tök és dinnye hasán jár, Az ugorkák forgolódnak, Ki-ki mohón lejtőt jár. A kert virágai és a vetemények úgy keresik, úgy ölelik-boldogítják egy­mást önfeledt táncukat járva, ahogy Delimán csingolódik Cumillával (a szul­tán leányával, akinek ez első, egyszersmind utolsó násza volt, mert az impo­tens félj, Rustem, nem tudta asszonnyá tenni). Faludi páter rá mert találni a Zrínyi-eposz tengerében erre a forró szóvulkán-szigetecskére, és A lírikus Zrínyiig (1985) nem is akadt irodalmi főfelügyelő, aki leleplezhette volna. (Sze­gény Beniczky Péter korábban rosszabbul járt: az ő verseskönyvének papcen­zora még a csók-ot is kiirtotta a kéziratból. Pedig hát csók és csingolódik: mi­csoda különbség!) Ha unalmas-szürkére sikerül egy szemináriumi dolgozat, elő szoktam ven­ni az első magyar épkézláb szonettet, amit természetesen Faludi írt; kolos­torban, rendházban alighanem szintén tilalmas dolgokról, a dohányzás örömé­ről. A pipárul című Faludi-szonett mindig figyelmet kelt. Aki már leszokott a tubákolásról, az könnyedén veszi, aki még dohányzik, az szakszerűnek látja, íme: Hív társam, dohányos börböncém, Te tisztítod fejemet, Szép pipám, égő kis kemencém, Te enyhíted mellyemet. Füsfecskéd kereng, forog, játszik, És megvallom, vigasztal, De alig tűnik, s már nem is látszik, Azért engem meg is csal. Sőt nem csal, leckét ád elmémnek, Mert így lész vége életemnek, Élő ember, gondold meg: Mint a füst oszlik hirtelenül, Úgy magad is fontold meg, Elcseppensz egykor véletlenül. 372

Next

/
Oldalképek
Tartalom