Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai
főként a pénzt, minden iparűzés és kereskedelem mozgatóját és célját, a modern világ értelmét és esszenciáját. A pénz a főidet uraló tolvajok és rablók vezénylő tábornoka. A pénz az egyedüli isten, O kormányozza a világot, és mi vagyunk az itteni helytartói. Természetesen hiszünk a szabadságban, ezt lép- ten-nyomon hirdetjük is - mi azonban jól tudjuk, hogy a szabadság azt jelenti: a közénk tartozók képességeik szerint szabadon lophatnak és rabolhatnak. Ezt bérközgazdászaink és a szajkószabadságnak elkötelezett bértollnokaink szabad versenynek és a vállalkozás szabadságának hívják. Deklaráltan a szabad világhoz tartozunk, melyben semmiféle akadály sem emelkedik az ember ember általi folytatólagos meglopása elé.”) Pőcsiknek, a kolhozistállóból szalajtott, kisvárosi tanácselnökségre vergődött lumpenbolseviknak (hasonszőrű kápók tíz- meg tízezrei bitorolják a közhatalmat, és döntenek elevenekről és holtakról) a szeme se rebben, mikor följelenti saját fia játszó- és iskolatársát, ahogy a ketreclakó kanárimadár is szemrebbenés nélkül följelentené a szabadon szárnyaló hollót, sast vagy sólymot, ha tehetné. ,A kanárikat meg kell fojtani, nehogy a kommunizmust legyőzze a sok kanárimadár”, írta A söpredékről című poémájában Vlagyimir Majakovszkij. De aztán kiderült, hogy a kommunizmus éppen hogy az értelmiségi söpredék, a „kanárimadarak” gyilkos lázadása az egész élővilág ellen. Kénytelen-kelletlen ráeszmélt erre a vörös futurizmus taknyába belefúló Majakovszkij is, legkésőbb akkor, amikor öngyilkos lett, vagyis kiitta a bürökpoharat, melyet a titkosrendőrség a kezébe nyomott. Meg kellett halnia, mert befogadott egy kóbor macskát, a Nap felé fordulva vizelt, gyakran evett babsalátát, sőt rajta hagyta teste nyomát az ágyon, amikor fölkelt... „Tudod, Istók fiam, kottyan közbe a kunvásárhelyi peripatetikus, még az olyan szinte gyémánt tisztaságú, franktirőr lelkületű alapító atyából és a naivitását fogcsikorgatva őrző kommunista szerzetesből - apád ifjúkori jóbarátjából - is, mint Lengyel József, aki pedig már a földi életében sokszorosan megbűnhődött a vörös eszmével kötött szellemi mezallianszáért (szibériai gu- lágokban sínylette hosszú éveken át a „történelmi materializmus” abszurd szemináriumait), ki-kicsap a bolsevik debilitás: a párthűség odvas, nekrofil leheleté. A »kicsi, mérges öregúr« műveit, kivált a naplóját olvasva az a kérdés tolul föl az emberben, amit aztán elpostázhat a szerzőnek a túlvilágra, no meg a Szovjet Tudományos Akadémiának Moszkvába: ki kérte meg, ki hatalmazta föl magukat, bátyuska, hogy bődületesen kontár módra üdvözítsenek bennünket az infantilis handabandájukkal, s »kíméletlen jóratörekvésük« jegyében tíz- meg tízmillió testvérünket kinyírják? Nemdenem maga a sátán állította ki a megbízólevelüket?” A Kleptokrata Majomparádé porondmesterének Állami Nagycirkusz, Budapest ELVTAARSAK MINDENT ELAARULTATOK STOP SZEEGYELLJEETEK A MOCSKOS POFAATOKAT STOP Lengyel József néhai író a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja Másvilág, Végtelen Irgalom sikátor 15-17. 29. emelet, 1854. gumicella
