Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Veszelka Attila: Debussy prelüdök (versek)

Vitorlák

Emlékszel-e, mint pózoltál az eló'tt a sudár, két- árbocu szkúner eló'tt, azzal a döglöttkék fényű makrélával? Kölcsön kérted a mólón attól a kissé már tántorgó rakodótól. Szép lett az a kép. Idióta vigyorral a szádon, napszemüvegben. Nem tudtad még: a szerelmet tartod kezeidben blende elé ama percben, míg odakünn haragoszöld ragyogással lélegzik a tenger, s szállnak a karcsú vitorlák. (Később vissza is adtad volna az árut, csak hát köddé vált az a fickó. Sört vettél, s nekiültél, lenn, a teraszlépcsőn, markodban a hallal).

Hangaszálak

Letéptem azt a hangaszálat, s a Pére Lachaisenek eredtem, mert - bár időm rá alig maradt - az őszvégi csendben „nagyon dalolt a név zenéje bennem”.

Térképem nem lévén (a holtak hallgattak) ügyem vesztésre fordult hamar, tébláboltam csak - elveszett birkája a nyájnak -, mígnem lépteim neszére

egy finom úr mégis felfigyelt (kék csokomyakkendője volt), s megszánva bornírt csetlésemet végighallgatott, s mint Hamletet a szellem hívta egykoron,

intett, s én vakon követtem őt végig a sírkert útjain, s bevallom, félelmem egyre nőtt, mert néha eltűnt, ám mielőtt nyúlcipőt vettem volna, ím:

298