Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Kovács Sándor Iván: Dobozytól Delimánig

kép a féktelen vágtájú Jó- és lovasárnyakkal, melyek erőteljesen bontakoznak a narancssárga égbolt alján” (Theophile Gautier, idézi Bodnár Éva). Madarász űoőozy-festménye a férjjel és feleséggel: nehezen felülmúlható remeklés; mintha Dante túlvilágán sodorná őket vad szél tisztességes Paolo és Francesca- ként. A ló is'meghalni látszik a végső erőfeszítéstől. Ez bizony a halál valósága, nem tetszetős festékboltcégér. Székely Bertalannál (Dobozy Mihály és hitvese, 1861) már összerogyva a testes ló, a szekérvár is elhamvadóban, a véresen narancsszínű ég alatt, tíz lépésre az üldöző töröktől, a deli Dobozy ledöfni készül bal keblét kibontó asszonyát. Elszánt, átszellemült tekintetek; a díszruhás Dobozy-pár elnéz az üldözők feje fölött, hátradőlnek a tőrdöféshez... A Kard és ecset bölcsen közli a kép vázlatát is: a két arctalan maszk-fej kísérteties; mintha már előre meghaltak volna.

Madarász és Székely tüntetőén független az Aurora-metszettől és Lacca- taris Dobozy)átó\. A témát azonban ők is innen veszik. Legyenek még oly eredeti nagymesterek, a cégérfestő élénk szinezésű képének történését - vagy inkább canavaccióját - nem kerülhetik el.

Sarlós Endre nem akar a kedves előképtől független lenni. Sarlós festő szereti Laccataris festőt. Kedveli lobbanó színeit, a ló és a szerelmespár díszesgondos ruházatát, a lovas és hölgye kissé merev tekintetét, az összedugott kerek orcákat, a barna-fekete ló lehetetlen sörényét. Lehetetlen, mert lobog előre, mint ahogy Dobozyné sörényes hajzata és hullámzó pendelyzete csapódik hátra. Ilyen vágta csak mesében van. Az üldözőket, a két-három gyér törököt alig tudjuk felfedezni a képen: a pendelyfodroktól balra lent láthatók. Vannak vagy hárman. Mint a kiscsoportos óvodások a katonásdit, úgy játsszák a szerepüket. Egyikőjük bele is sül: elindul kifelé a képből.* Itt bizony nincs igazi tragédia, pokoli szélvész, összerogyott ló, döfésre emelt gyilok, lárvatekintet. A vurstliban, az „ujjé a Ligetben” vannak ilyen bájos, pufók mesefigurák, körhinta- és dodzsemlovak. A képregények, rajzfilmek alakjai effélék. Értsd ezt úgy: a populáris képpel elbeszélt történet nem tragikus igazán. Inkább elrévedeztet, semmint megríkatna. Sarlós Endre Delimánia is meseszerű. Különösen Delimán lova: Karabul (a Fekete felhő) látszik meselónak. A Laccataris-féle lótól Karabul szinte csak abban különbözik, hogy felcsapja fe- jét-farkát, és egyszerűbb s célszerűbb a kantárja a vágtatáshoz. Laccataris Játéklova” fényes patájú, sima szőrű, ápolt díszló. Sarlós Endre Karabulját a térdek és a paták között is bojtos szőrzet borítja, sörénye, farka szintúgy dús hullámzású. Meseló Karabul is, de természetibb, nyersebb, vadabb Jízeregy- éjszaka”-mén. Nemző anyja sem egy csődör volt, hanem maga a Szélvész. Van is rajta mit fújnia a szélnek: lobog a vágtában a sok bokabozont meg a lompos farok.

Sarlós Endre festményén ilyen buja a vegetáció is: a sűrűn virágos, szinte tömött rét, a növő nád vagy sás a nagy bugáival és buzogányaival. Az égbolt is baljóslatúan telített: súlyos felhők, éhes varjak. A nyeregbe cövekelt, össze* A Laccataris-olajképen határozottan így látható. A metszetek azonban jól mutatják, hogy a háttérben több török lovas megkerülni, bekeríteni igyekszik Dobozyékat. Lásd az Országos Széchenyi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának két metszetét („Metszet 19, 20”): a balra fordított változatosabbat (,,sc[ulpict] Lud- lovicus] Lackner"), és a jobbra néző eredetit, amelyet egy Aurora-kötetből szakíthattak ki („Scharmer Mór rajz- [olta]. Axmann József készitette. Blaschke Ján[os] metszette]").

286