Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

„szerves” összefüggésekben egymással: Ózdon - mondjuk - „dicső dolog e harcot állni / Keményen mint távol Phönjong alatt”. Erős múltellenesség és vallásel- lenesség tehát. Az egyikre példa a görög kommunista puccs (ma mondjuk így) egyik áldozata kapcsán születő versezet: keresztény mártír üdvösségért / verette szöggel át magát: örök életért halni könnyű -lő nem is haszonért, a népért / vállalt magára kínhalált...”, sommázza kissé felszínesen az eset lírai tanulságait egy ma is - pl. pápalátogatás-ellenes fogalmazványával - ismertséget szerző közéleti” költő, s ugyanő a csöndes könyvtárban sem piheg békésen: JE helyt kemény galléros múmiák / szívtak holt jogot, teológiát, / mindent, mi hideg, hazug és hamis; / most ifjak itt a korosabbak is. / Munkánk nem játék. Ingujjban vagyunk, / így is megizzadunk.” Erőteljes Nyugat-utálat is jellemzi ezeket a fiatalokat. Egyikük eme szavakkal jellemez egy régi - „úri” - gyógyfürdőt: ,.Meggyógyult egy angol lédi / Meri Devisz vagy micsoda...”(A helyesírás efféle purizmusa a fél századdal korábbi divathullámot idézi, amikor a nagyon- nagyon jó magyar Csak Gőtét és Sekszpírt volt hajlandó leírni.) S természetesen még a magánemberi érzelmek is feloldódnak a kollektív tevékenységben: Szeretlek, mint a gabona / a magvetőt és a tavaszt. / Mint a hangok jeleit / az írni tanuló paraszt”. S ez a kép tárul az olvasó szeme elé, ha felüti az 1951-es kétkötetes Fiatal írók antológiáját, a Csatázok verseimmel (1950) című szavalókönyvet, az 1952-es Erőnk a békét, vagy a Szépirodalmi Könyvkiadó ugyanekkor megjelentetett Új termés című kollektív kötetét, meg a többit. Meg az egyéni köteteket. Életképek és hírlapírói vélemények rímekben. A költő hanyagul kezeli gépét (?) és selejtet gyárt, megvonja vállát és este elalszik, ám álmában megjelenik Van Fu Szén, aki egy hősiesen helytálló koreai katona, talán le sem kellene írni a befejező szakasz első sorát: ,JDe másnap már új emberként siettem a gyárba...” S ebben hinni lehetett vagy hinni kellett - ki tudja ma már esetről esetre eldönteni? Helyzetrajz és kommentár egy békegyűlésről: ,A terem most egy (?) izzó gyűlölet / s egy (?) tettrekész, feszülő akarat. / Bízvást megfagyna savós véretek, / ha látnátok az elszánt ifjakat. / Frankfurt gőgös rendőrfőnöke, / s ti bonni bábuk, jenki-franciák (?)...” A koreai háború idején vagyunk, s az Egyesült Államok kardinálisa is megkapja a magáét: ,,Mielőtt buzgón térdre lehull, / s szájáról imák szava röpdös: / figyeljen csak rám bíboros úr, / van néhány szavam önhöz!” Értesült-e vajon Spellman bíboros arról, hogy a Magyar Nemzet kulturális rovatának ekkori vezetője hogyan teremti le tizenhárom strófában, nem tudhatjuk, de ha igen, meglephette a szigorú modor: „Ön karácsonykor szemforgatva / meghívta segíteni Krisztust, / mormolt a tépett magasba / s folyt az ima, mint ecetes must. ” Szinte lehetetlen abbahagyni az idéz- getést, olyannyira erős a versek korfestő jellege. Egy nőköltő (nem kizárt, hogy atyjában a Nyugat legcsendesebb szavú lírikusát tisztelhetjük) ,A munkamódszer átadásában” találta meg a személyére szabott költői feladatot. ,Az átadónak” így szól: ,Kiben mint oltás, megfogant / irányelve a kornak, / kezeden át, mint nemes ág, / hajtson ki a gyakorlat.”, „az átvevőnek” emígyen:,.Kiben mint oltás , megfogant / a kornak irányelve, / fogadd a hasznos könnyítést / szívedben énekelve.” Dekadens apjának emlékétől talán csak a második sorok finom, bár tartalmi kihatásokkal nem bíró szórendcseréjére kaphatott biztatást a szerző. A felemelt ujjú okítás sem lehet idegen az új idők új költőjétől: az Ember a dűlőn leszögezi, hogy „Tavasz jött s jön bőséges nyár. / (Bőséges, ha jól dolgoztál!)” Irónia és szomorúság. Ha ez a költemény már a tszcs-k megala268