Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

bütyköt öltött”, az olyasféle munkavédelmi eredményeken, mint hogy ,Mu már a hamvas ifjú keblet / bőrmellény övezi át”, a természet-átalakítás ama fejleményén, mely szerint „a szeszélyes futóhomok / kezünk által termő igába görnyedt...”, vagy az ilyesféle idilli pannon képen: láttad Dunántúl szelíd dombjait? / Hátán falucskák füstje száll vígan.” Irónia, mi másra van nekünk li- cencünk? Az Irodalmi Újságban nem másvalaki, mint a Hűség és hála énekének jobb sorsra érdemes dalnoka (mondjuk ki: a forradalom után bebörtönzöt- tek legjobb költője, a „halott sirály” lírikusa) ír bírálatot az igényesség jegyében a tőle fiatalabbakról. Leginkább az egyik későbbi Sztálin-díjasunk verse bosz- szantotta föl, a Három fiatal tszcs-tagról szóló poéma, nem tárgya miatt nyilvánvalóan, hanem a tárgy fontosságához föl nem érő költői eszközei „okán”. ,/íz új korszerű hizlaldát építik. / Ebben Szabó Margit is segít, / ám Eszti húga is itt van már, / a kapunál.” Tényleg látszik, hogy a nagyüzemi disznótartás alapvető lírai motívum ebben a korban, ami azért meglepő, mert hús jegyre sem volt kapható, legfeljebb pénteken, a klerikális reakció elleni harc jegyében. Elet és irodalom. Korhíven: zsizny i literatura. (Ha nem csal az emlékezet.) Ez az indulat költőnket, a későbbi ellenforradalmárt és disszidenst is feszíti: „Testvérek ők hárman, / a felhős határban, / s mert nem hallgatták tovább, amit / papolt a pap, meg apjuk szavait - / kit még a tulajdon férge rág, / hadd fecsegjen a család - beléptek.” A csapásirány tehát a tulajdon, az egyház és a család. Minden, ami érték, bensőségesség, a méltányos emberi létezés garanciája. Beszélhetünk - ötven évvel okosabban - indoktrinációról, egy történelmi katasztrófa utáni helyzet morális és pszichés következményeiről, arról, hogy a kultúra piacát teljesen elfoglalta az állam, az egyenlőségi utópiák következményeiről, sok mindenről, rendőrállamról és Orwell évfordulóról, inkább sajnálkozzunk, vigyorogva és vicsorogva, egy korosztály ment tönkre, s így némileg a jövő is.

Ez a huszonéves korosztály a valóság megismerése és kritikai felmérése helyett megelégedett (ideig-óráig, s mert meg is kellett elégednie) a hamis látszatok leltározásával, lényeges és lényegtelen összekeverésével, hazug ideológiai sémák elfogadásával. Hittel, gyávaságból, kényelemből. Nincs még egy korszaka a magyar irodalomtörténetnek, ahol a napi politikai események (természetesen a „publikusak”) ugyanolyan - dátumos - pontossággal volnának leírhatók a napisajtóból, valamint a költészetből. S nemcsak a hírekre kell gondolnunk, hanem a publicisztikák tematikájára is. Idézzünk? Idézünk, mert idézni muszáj, továbbra is névtelenül, mert nem embereket bélyegezünk meg, hanem az időt, amely közönyösen múlik, s talán már ezekben az idézetekben sem ismer önmagára. Az 1952-es Szívünk szerinti törvény című fiatal költői antológia tematikai képe kb. ilyesféle: a nagy Szovjetunió, Beloiannisz kivégzése (akiből azután gyár lesz nálunk meg falu, meg sok minden más), egy görög partizánlány arcképe, a nép általában és konkrétan, a hajdani jobbágy és úr viszonya, egy öreg kínai szavai a felszabadító néphadsereghez, az ózdi vasgyár látványa és a helység szocialista távlatai, Drezda újjáépítése, kik szeretik Petőfit (megfejtés: a szőlész, a vasmunkás, a gyapotszedő és a bányász), a nyugat-berlini rendőrség agyonver egy francia béketüntető lányt, egy pilóta (a kor nagy motívuma a repülés - emlékezhetünk a „repülőnapra” mint a kor nagy rítusára, lásd még a 2-szer 2 néha 5 című filmet), a munka, annak honi helyszínei: Miskolc, Pen- tele, Komló, a koreai háború, az imperialisták bacilusbombái stb. S mindezek

267