Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Illés Lajos: Magyar novellák angol szemmel
az olvasási kedvet s vágyat, és megnehezítik az irodalom helyzetét, nemcsak nálunk, hanem az angolszász világban is érvényesülnek, nyilvánvalóan másképpen és fejlettebb szinten. Az angol író még más okokat és problémákat is megjelöl, amikor e helyzet kialakulását vizsgálja. „... Lehet, só't bizonyos, hogy a nyelv jelenti az egyik gátló okot, bár azt gyanítom, hogy nem az egyedülit. Nyilvánvalóan a magyar nyelv nem annyira hozzáférhető az angol anyanyel- vűeknek, mint más európai idiómák. Számos angolnak a latin vagy a germán nyelvek nem ilyen elérhetetlenek. A szlávok is bizonyos mértékig indoeurópaiak. Történelmi tény, hogy az orosz irodalom már korán és elég gyorsan utat talált az angol nyelvhez, és a művészetek területén soha nem fordultak elő nehézségek, bármi is történt máshol. A lengyel irodalom is sokkal ismertebb a magyarnál és olykor a kisebb más szláv literatúrák is. Bármilyen komplexek az okok, nekünk hiányzott a magyar irodalom és ezen csak mi vesztettünk...” Majd e fejtegetéseihez fűzve hangsúlyozza, hogy valójában a költészetet kellene először megismerni, hiszen enélkül nehéz elmélyedni egy nemzeti irodalomban. Am csak ritkán történt meg, hogy „a poézis áttörte volna a nyelvi korlátokat” oly módon, hogy önmagát kár, veszteség ne érné. „A magyar költészetet legalább annyira nehéz fordítani, mint a kínait” - jegyzi meg C. P. Snow -, „... még talán nehezebb, hiszen a kínai grammatika szerkezete olyan egyszerű, mint az angol. így a prózával kell kezdeni valamit, annak tudatában, amit nagy sajnálatunkra nem kapunk meg. E jelen kötet (44 Hungarian Short Stories I. L.) bátor kísérlet a próza világában arra, hogy kitöltsük az angol-magyar irodalmak közt tátongó űrt. A magyar szerzőknek még itt is egy műfajra kellett korlátozniok magukat. Változatlanul hozzáférhetetlenek maradnak számunkra a magyar regények...” (Itt jegyzem meg, hogy e helyzet több vonatkozásban kedvezően alakult azóta. Kertész Imre magyar regényíró kapta 2002-ben a Nobel-díjat. I. L.) Ezt az antológiát C. P. Snow nagyra becsülte. Megállapítja róla: „... a mű összesen negyvennégy novellából álló antológia. A történetek egész történelmet és társadalmi változásokat fognak át és sokat tárnak fel a magyarok tapasztalataiból. A legjobbak közülük, ahogy gondolhatnánk, sokkal többet jelentenek, mint maguk a művek, mivel a jó művészet, bár tükrözi az adott korszakot és színhelyet, számunkra érthető emberi hangon szól hozzánk. Számos olyan történetet olvashatunk ebben a könyvben, amik messze túlmutatnak az adott részleteken. A nyugati olvasó érzelmileg teljesen átélheti őket, mintha a hazájában és saját társadalmában íródtak volna. Ezek mindannyiunké. Ez az a pont, ahol a művészet nyer.” Snow áttekintő értékelését részletes kritikai elemzés követi. Megállapításai ugyan a hetvenes években születtek, de ma is érdeklődésünkre és átgondolásra érdemesek, s jórészük megőrizte időszerűségét és e vonatkozásban a legutóbbi időszakban s korban még növekedett a jelentősége. Egyes problémák, melyek miatt Snow aggódott, azóta a mi életünkben is föltűntek, illetve egyre nyugtalanítóbbak lettek. A legtöbb novellát s elbeszélést terjedelmesebbnek és hosszabbnak találja, mint amilyenek náluk e műfajú írások, melyek irodalmukban kihalófélben vannak. Megszűntek azok a folyóiratok, amikben Conan Doyle, W. S. Maugham, D. H. Lawrence, Katherine Mansfield jelentették meg novelláikat. Könyvalakban összegyűjtve s kiadva pedig a piacon alig van rá kereslet. Az írók a komerciális lehetőségekhez alkalmazkodnak. C. P. Snow sajnálja, hogy 190
