Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Luzsicza István: Májusi alkonyok; Karácsonyok (versek)
Karácsonyok így karácsonykor, amikor minden szentimentális, magamat máris rajta-rajtakapom én is, hiszen, mint mostanság amúgy is oly sokat, fel-felidézek letűnt időket, s faggatok régi karácsonyokat. Szentesti ünnepi ebéd után a csengettyű szól már a szobából, tűzgolyó fut át az eló'szobán, sugárzó arcú dundi kiskölyök, s bámul a fenyő csillón tündöklő fényeire. Ott áll háta mögött az egész család, szülő, nagyszülő, és ha talán-tán akkor megvolt már, a kis csöpp testvér, a karonülő. Nagyapa hozza a harmonikát, s keze remeg bár, de a dallam száll a szobán, lágyan, ünnepien át és a család énekel lelkes, de kissé fals hanggal: „Mennyből az angyal”, csillagszóró gyúl és a szenteste olyan szentséges, mint akkor régen volt a jászolban; de én rámoltam csomagot téptem a gyertyafényben, mert e dundi kisfiú én voltam, s gyermeklelkemben mit sem értettem, a sok felnőtt miért olyan szótlan, kezük szemet ugyan miért töröl, miért vannak oda, mi ebben a csoda, ha a gyerek karácsonykor örül? 144
