Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Luzsicza István: Májusi alkonyok; Karácsonyok (versek)
Eltelt húsz év. Lehet, hogy huszonöt. Evek, emberek, jöttek és mentek, s mint ismeretem lett több és több, úgy múltak el a gyermeki csodák, s szélesre kinyílt álomkapuit látva jöttem rá: furcsa e világ, s a felnőttek is. Kiábrándító minden, s bár én is felnőttem, mégis zsong az az elhalt harmonikaszó, zsong bennem, s átélek újra mindent, átélek, ahogy kis lábán tápod új karácsonynak új fényeiben ajándékához egy új kislegény, nem hiszi, mit lát, ezt az új csodát, döbbent öröm tükröződik szemén, de a gyerek karácsonykor örül, mi ebben a csoda? Mitől vagyok oda? Kezem szemet ugyan miért töröl? Ártatlan önmagam újra látom, farkasok felől még mit sem sejtő bárányként e vad, farkas-világon, magam fölött állok, vagyok apám, s mintha távolból azt a hei'fliszót is hallanám bár, én húzom talán, vagyok fiam, nagyapám: állandó, örök nemzedék, mely, ha kell, megvéd, mert az ember lehet bár halandó, lehet köznapi és istentelen, de örök minden, ünnep és Isten, s örök az élet - bennem és nekem.
