Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Vlagyimir Vojnovics: Szűk baráti körben
fejét. Arcán együttérző grimasszal megállt Zsbanov mellett, és a régi, bevált népi módszert ajánlotta neki, hogy dugja le két ujját a torkán. Zsbanov érthetetlenül bőgött valamit, és megcsóválta a fejét. Borscsov a kártyázok mögé lépett és kíváncsian figyelte a játékot, de Versilov gyorsan elzavarta. Ekkor Borscsov Leontyijra nézett, és miután meggyőződött róla, hogy alszik, némi távolságot tartva, Molokov mellé telepedett. Hangosan felsóhajtott, hogy magára vonja szomszédja figyelmét. Molokov oldalról rásandított, Borscsov válaszképpen rákacsintott és a fülébe súgta:- Letehetnéd egy darabig az okulárédat! Koba elvtárs olyan mérges mos- tanába’, hát ne bosszancsad! Asztán majd elfelejti, és visszateheted. - Azzal fölkapott az asztalról egy uborkát, beleharapott, de kiköpte, mert keserű volt. Kobára sandított és újra felsóhajtott. - Nehéz persze vele dógozni. Hisz nem közönséges valaki, hanem zseni. Én meg hogy gyüvök ehhez az egészhez?! Azelőtt bányába’ dógoztam, szenet fejtettem. Nem mondok, hogy valami tiszta munka, de meg lehet belőle élni. Mos’ meg a vezetők közé kerültem, és a képemet a nép előtt horgyák az uccán. De milyen vezető vagyok én, ha az egész végzettségem három osztály meg a pártfőiskola? Ti mind kieme’kedő valakik vagytok. Teoretikusok. Terólad ászt beszéli a nép, hogy tizenkét nyelven tucc. Én meg ugye, ukránnak számítanék és Ukrajnába’éltem, de a nyelvüket akkó’ se értem, ha agyonütnek. Furcsa egy nyelv az. Mi példul, ugye, aszondjuk, hogy lépcső, ők meg asztat, hogy lépentyű. — És Borscsov, mintha először döbbentette volna meg a számára érthetetlen nyelv furcsasága, elnevette magát. Molokov is elmosolyodott. Az idegen nyelvek ismeretéről szóló hírek erősen túloztak. Csupán arról volt szó, hogy egyszer Koba elvtárs - a tekintélyük emelése végett - olyan érdemeket ruházott a vezetőkre, amelyekről addig sejtelmük sem volt. így vált Merenkov a kobizmus legnagyobb teoretikusává, Mirzojan kereskedővé, Kazanovics műszaki emberré, Arija pszichológussá, Versilov nagyszerű hadvezérré, Zsbanov az összes művészeti ág szakértőjévé, Borscsov ukránná, ő, Molokov pedig, aki ismert néhány idegen szót és kifejezést, poliglottá. Molokov természetesen egy szót sem szólt minderről Borscsovnak, csak annyit jegyzett meg, hogy azért neki sincs itt aranyélete.- Mintha nem látnék mindent - sóhajtott fel Borscsov. — Hogy nem röstell az okuláré miatt kötöszkönni valakivel. Hogy mé’ hőre szemüveget. Lehet, hogy ehhez van kedved. Hanem, amilyen természetem nekem van — jött tűzbe Nyikola —, én nem restellnék az ilyen beszédjéér’ a pofájába köpni. Ekkor megmozdult Koba elvtárs. Borscsov mozdulatlanná dermedt rémületében, de ijedelme indokolatlannak bizonyult, mert Koba elvtárs megmozdult ugyan, de nem ébredt föl. „Hogy én milyen hülye vagyok - gondolta megkönnyebbülten Borscsov. - Nem tudok féket tenni a nyelvemre. így könnyen bajba kerülhetek.” Elhatározta, hogy nem beszél többet kegyvesztett kollégájával, de nem állta meg, és újra Molokov füléhez hajolt.- Idefigyejj, Mocseszlav! - suttogta. - Mi lenne, ha e’kéreckennénk tőle, hogy engedjen e’. ’Iszen ha zseni, akkor intézzen mindent egyedül! Akkor mi a fenének kellünk neki?- Ugyan már - mondta Molokov. — És miből élnénk?- Megyünk a bányába. Megtanítalak szenet fejteni, nem olyan nagy ügy az. Alája kaparsz a rétegnek, fölűről meg dűtöd. A fizetés persze nem olyan 113
