Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek
„Biztosan elbújt a fogas mögé, és ott bömböl” — képzelte Viktória. Csak egy kicsit, épp csak a tréfa kedvéért akarta megríkatni a nővérét. Ekkor jött be a szobába az apja, és megkérdezte:- Hát Gajane hol van? Gajane eközben olyan messzire bujdokolt a háztól, amilyen messzire addig egyedül még sohasem merészkedett. Egésze a Presznyáig ment. Az állatkert bejáratánál, a díszes főkapu előtt állt meg, ahol kihalt népek degenerált istenei őrizték a foglyul ejtett állatfajokat. Egy szomorú állat, lehet, hogy valamilyen éjszakai madár, hosszú, rekedt jajgatásba kezdett. Havazni kezdett, és minden fehérbe borult. A szökőkutat egy aranysárga fénykör ragyogta be, ott pedig, ahová már nem jutott el a lámpa fénye, a nagy, tétova hó- pelyhek ezüstösen csillogtak a holdfényben. Annyi új és különleges volt ebben a pillanatban: az egyedüllét, az otthontól való távoliét, a rekedt, jajgató hangok, és a hó illata, ami a majomketrec és a lóistálló szagával keveredett. Gajanénak úgy tűnt, hogy azóta, mióta eljött otthonról, egy örökkévalóság telt el, egy bonyolult örökkévalóság. Egy borzalmas örökkévalóság, amely magában foglalta a Bekerihától való félelmét, és az anyja betegsége miatt érzett, soha nem szűnő bűntudatát is. Húgának mindig mindent elhitt... És most minden világossá vált: ettől kezdve teljesen jogosnak bizonyult minden eddigi nyugtalankodása, rossz előérzete, megmagyarázhatatlan félelme. Világossá vált, hogy idegen ebben a családban, és a züllött Bekeriha a vér szerinti anyja, és egyedül Vikának van joga a nagymamára, a papára, Fényára, és arra, hogy reggel puszit adjon a mamának, őt, Gajanét pedig magával viszi az alagsorba az ijesztő, sárgafogú Bekeriha. Az a nyilvánvaló tény, hogy a nővérével nagyon hasonlítottak egymásra, most egyáltalán nem akadályozta abban, hogy a rá váró katasztrófa képét képzelete megalkossa. Értelme ugyanis még túlságosan fejletlen volt ahhoz, hogy számításba vegye a kizáró körülményeket. Hogyha az igazi anyja Bekeriha, akkor csakis ő, Gajane a felelős mostohaanyja, Margarita betegségének kialakulásáért, és ha így van, annál már a halál is jobb. Az öngyilkosság végrehajtásának részleteivel nem foglalkozott, ez olyan kicsinyes lett volna. Úgy gondolta, tökéletesen elegendő, ha talál egy félreeső zugot, ahol gombócba gyűri magát, és keserves életének azzal vet véget, hogy örök álomba merül. Az állatkert melletti kihalt, hófödte utcán haladt, és már messziről kiszúrt egy sötét alakot, aki könnyedén furakodott át a kerítés kijáró lécei között. Az éjjeliőr, Julcov megszokott éjszakai útvonalán haladt, vagyis egy adag másodosztályú marhahúst szerzett be, amely egy kiéhezett ragadozónak járt volna. Jukov épp a kislány mellett surrant el, és bevette magát a portásfülkébe. Innen nem messze lakott a barátnője. A húst így kétszeresen is lopta: a tigristói és a családjától. Gajane megállt, de a férfit nem tévesztette szem elől, és ő is könnyen átfurakodott a kerítéslécek között. Itt, az állatkertben minden csodálatos volt, és semmitől sem kellett félni. Az éjszakai vad bánatos kiáltozása is abbamaradt, bár időnként még hallani lehetett valami titokzatos, hangos sóhajt, mozgást és nyöszörgést. Ebben a nyugalomban haladt tovább a hófödte tó mellett, és hamarosan a madárházhoz ért, ahonnan a vadakat már régen átvitték a melegházba. 1003
