Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek
Két magas drótfal között egy nagy faládára bukkant, ami nagyon hasonlított az udvarukon álló zöld faládára. Emellett hófödte brikettekkel rögzített szénaboglyák álltak. Gajane egyujjas kesztyűjével lesodorta róluk a havat, levett egy brikettet, és széjjelmorzsolta. Eddigi életének, a nyárnak, a dácsának az illatát idézte fel benne. Leült a brikettre, ugyanúgy, ahogy a nagymama lába melletti alacsony lócára szokott, betakarta szénával a térdét, összeszorította a szemét, és abban a hitben merült mély álomba, hogy soha többé nem kell erre a gonosz világra, s benne a megmásíthatatlan valóságra felébrednie... A levél a vörös tintával megcímzett borítékkal együtt. Viktória zsebében lapult. A WC-ben apró darabokra tépte, és leeresztette az össznépi Léthe-n... A szemetesvödör iránti bizalmatlansága a kor aljas szellemiségét tükrözte. Emma Asotovna, ha éppen nem a hullaházat, vagy a rendőrséget hívta, Viktóriát faggatta. A kislány ártatlan szemmel nézett rá: nem akart hazudni. Tényleg nem tudta, hová tűnt a nővére. Emma Asotovna nem volt egy kiköpött Scherlock Holmes, így nem tűnt fel neki unokája gyűrűsujján az árulkodó vörös tintafolt, és Gajane füzete sem, amelyben egy félbehagyott szó tanúskodott a kislány hirtelen eltűnéséről. Emellett dr. Watson induktív bizonyítási módszere sem volt ekkoriban divatban, de ha divatban lett volna, az sem ért volna semmit, mert Emma Asotovna még a divatosnak számító módszerek alkalmazásától is idegenkedett. Ezeknek a körülményelmek az egybeesése folytán Viktóriát ágyba parancsolták, és a házkutatás, miután a magas vérnyomással és vértolulással küszködő Szergó értük küldetett, már a kerületi rendőrőrs bevonásával folyt tovább. A szerencsétlen Viktória nővére ágyában feküdt, az eltűnt Gajka szörnyű sorsát siratta, és egyre csak azon töprengett, hogyan álljon bosszút Bekeri- hán, hiszen nyilvánvaló, hogy mindenért ő a felelős... ...Az éjszaka második felében az elégedett és jóllakott Jukov, miután a kiéhezett tigris kárára kielégítette fizikai és bizonyos értelemben lelki szükségleteit is, ismét átpréselte lomha testét a kerítéslécek között. Körül akarta járni a részlegét, és be akart nézni az igazgatóságra is, ahol aznap barátja, Vaszin tartotta a frontot. A két üres madárház között, a nagy faláda mellett rábukkant az alvó kislányra. Fején hóval födött pomponja kupolaként mere- dezett, és a hó még a szemöldökét is belepte. De nem volt megfagyva: meleg volt és lélegzett. Jukov azon csodálkozott, hogy nem vette észre korábban, megrázta a kislány vállát, de Gajane nem ébredt fel. Leseperte róla a havat, ölbe vette, és bevitte az igazgatóságra. Vaszin elcsodálkozott, amikor meglátta a barátját ezzel a szokatlan teherrel. Jukov letette a székre, és Gajane ott is aludt tovább. — Lám, egy alvó királykisasszony! De vajon honnan fújta ide a szél? - mormogta Jukov. — Lehet, hogy már egy napja itt van - közölte feltevését Vaszin. — Nem, amikor szolgálatba léptem, még nem volt itt. Fel kéne hívni a rendőrséget... Vagy várjunk, amíg magától felébred... — töprengett Jukov. 1004
