Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek
dőlt betűkkel volt írva. A „kislányom” szó viszont nagy, kövér betűivel tűnt ki a sorok közül. Sokáig töprengett, mit is jelent mindez. Viktória türelmetlenül várta a hatásszünet végét, végül megkérdezte:- Kitől kaptál levelet, Gajka? Gajane csendesen az orra alá tolta a füzetlapot. Viktóriának nagyon tetszett a szöveg: hatásos volt. Főleg az eleje nyerte el a tetszését: Eljött az ideje, hogy megtudd az igazságot... Jaj, ezt már átélte egyszer... Az idő, mint a rugalmasságát vesztett gumi, hosszúra nyűit, nem volt se eleje, se vége, és egy önmagába visszatérő, hányingert keltő körben forgott. Az elrablástól való félelem érzése, a sötétségérzet. És hogy ezek az érzések újra felébredtek benne, csak azt bizonyította, hogy a borzalmas levél egy még borzalmasabb igazságot tartalmaz: a félelmetes Bekeriha - az ő mamája.- Nem kell félned — bizonygatta nagylelkűen Viktória. Senki sem fog odaadni az anyádnak.- Te tudsz erről? - szörnyedt el ismét Gajane. Az, hogy más is tud a dologról, csak fokozta borzalmát. Viktória megrántotta a vállát, copíját átdobta a másik oldalra, és közben a nővérét nyugtatgatta:- Ne izgasd magad. Természetes, hogy tudok róla. Mindent tudok.- És Fenya? - Gajanénak ő volt az utolsó reménysége.- Természetesen ő is tudja. Amit most mondok neked, azt mindenki tudja. A csínytevés ezt követően minden előzetes tervezgetés nélkül is eljutott a következő fázisáig. Viktória ugyanis nem volt velejéig romlott kislány. Csak éppen nem tudott ellenállni a sötét gondolatoknak, amiket, ahogy az egy tehetséges emberhez illik, azon nyomban tovább is fejlesztett.- A mamánk ettől lett beteg, nem gondolod? A nagymama behozott a szemétgödörből, és ezt mondta a mamának: etesd meg szépen. Jó, mi?- És megbetegedett? - kérdezett vissza Gajane.- Na, mit gondolsz? Azt mondta, hogy „nem akarom”, de a nagymama ráparancsolt... Erre megbetegedett.- És te? - próbálta összeragasztani a darabjaira tört világrendet Gajane.- Hogyhogy én? Hiszen én az igazi lányuk vagyok, te viszont csak egy lelenc vagy.- Melyik szemetesből? — erre a részletre Gajane úgy kérdezett rá, mintha a világ legfontosabb kérdése lenne.- Hogyhogy melyikből? Hát a mienkből, ahol a zöld láda áll az udvaron - Viktória ebben a válaszában elegáns módon kapcsolta össze a geográfiát és a biográfiát, és ebben a pillanatban egy alkotásával tökéletesen elégedett művész benyomását keltette.- Ja, vagy úgy - válaszolta belefáradva Gajane, és Viktória, amikor megérezte rajta a fásultságot, hirtelen kételkedni kezdett agyafúrt tréfája sikerében: ebben a formában már nem tetszett neki... Látszólag a leckéjével volt elfoglalva, megkereste a másnapra feladott házi feladat számát, közben viszont azon törte a fejét, hogyan tudna újra életet lehelni a történetbe... Amikor felnézett a tankönyvéből, a nővére nem volt a szobában. A felnyitott boríték, benne a levéllel, az asztal szélén hevert. 1002
