Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Koppány Zsolt: Plumbum
menni a régiségbolthoz, és megmutatni Margitnak azt a szobrot. Addig ki sem nyitotta a fényképeket rejtő borítékot. - Balról virágbolt lesz, jobbról meg parfümök garmadával. - Akkor már inkább visszaszívta volna a szót, mert tudta, Margitot a lépés- és ugraművészeten valamint az ugráfián kívül csak a parfümök érdekelték, tehát venni kell, az már bizonyos, legyen az bármily kevéske. — Persze, hogy veszünk valami kellemes kölnit, hát persze — dadogta, Margit arca kigyúlt, érdekelte is őt az a vacak szobor! Az üzletek elé érve Koprázinak nemcsak a lába állt meg, de majdnem a szíve is. A virágbolt nyitva volt, még a járdán is pompáztak és illatoztak a növények, az illatszertár, az az átkozott drogéria is pontosan úgy állt ott, mint amikor lefotózta a nagyszerű art deco-t, de a régiségbolt helyén kávézó ömlött ki az utcára, jókora helyet kihasítva magának az apró terecskéból. - Margit, muti a fotókat. - Remegő kézzel lapozgatott az élesre sikeredett vakítóan színes képekben, mígnem rábukkant a szoborra. - Látod! Látszik a virágbolt portáljából egy darabka. Emitt meg a drogériából két színes üvegcse is! Te Úristen! - Koprá- zi József, a mai magyar irodalom jelese nyugtalanul sétált hátratett kézzel föl s alá, Margit már régen a parfümöket böngészte, föl is kiáltott, hogy ezt a Chan élt föltétlenül meg kell venni, mert itt fele annyi mint Budapesten! Vedd csak meg Margit, hát persze, itt a lóvé, vedd csak, öntsd, fújd, locsold magadra az egészet, de hová tűnt a bolt? Vagy csak lesz a bolt, 1999- ben? Igen! Csak lesz! Kóprázi rádöbbent, hogy megjárta a jövőt, hogy belekukkantott a nyolc évvel későbbibe, pedig a fényképeken ott volt minden, pavilonok, mozgólépcsők és mozgójárdák, a tömeg, arcok kimeredve, és akkor eszébe jutott a névkártya, az a férfi, aki fordított, hát persze, föl kell hívni, ő rendbe teszi ezt az egész tébolyult világot. Berohant a kávézóba, hátul a bal oldali falon centikre a vécéajtótól nyilvános telefon a falon, alatta könyv, olyan félvastag, kisvárosról lévén szó. Szólt is a pultosnak, nincs-e Frankfurt - könyve. Amaz nem szólt, csak a pult alól előhúzta a dupla vastag telefonkönyvet. Koprázi lázasan lapozott. Józsai! Ez az! így hívták, az biztos. Ilyen nevűt nem talált. Hívta az egyetemet. - Herr Józsai! Ich möchte... - a túloldalról csak annyit hallott, hogy nicht Józsai... és annyit kivett még, hogy ilyen nevű tanár sohasem oktatott az ő egyetemükön. Koprázi köszönés nélkül rohant ki a kávézóból, ahol Margit a Chanelt szimatolta, csuklójára fújt, majd a mai magyar irodalom jelesének orra alá dugta. - Illatom? - Koprázi beleszippantott a hófehér csuklóból áradó virágerdőbe, majdnem tüsszentett is hozzá, kényszeredetten mosolygott, hogy persze, az illat csodálatos, de hol van Józsai? Margit ezt nem értette, Koprázi legyintett, és fólkiabált az égre! Majd lesz Józsai! 1999-ben! Óriási mi? Mondd Margitom, hogy ez óriási! Mar- gókám, édes kicsi bogaram, én bejártam a jövőt! Margit hallgatott, engedelmesen ült be az autóba, Chaneljét szorongatva, Koprázi szivatózott és megindult Frankfurt felé, hogy benézzen oda, a nagy házak közé, van-e könyvvásár, vagy nincs, és ahogy odaértek, kihalt volt minden, pár úr sétált talpig elegáns öltönyökben, számzáras aktatáskákkal kezükben, fölszabadultan mosolyogtak, ilyen mosolyokat nem látott még Budapesten, hát meg is állt, és szótárból elgagyogta, mit is akar tulajdonképpen. Hogy Magyarország a díszvendég, pár irodalmi jelest is fölsorolt, de amazok, hárman csak a fejüket rázták. És elmagyarázták, és Koprázi meg is értette, hogy a Frankfurti Könyvvásár októberben zajlik minden esztendő966
