Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Koppány Zsolt: Plumbum
sohasem kérdezett semmit, csak beszélt, és mindig ugyanarról: ugrálta, lépés- és ugraművészet. Most csak így, minden átmenet nélkül, nekiesett a földrajzban óriási tudással bíró Koprázihoz. - Hogy melyik a legmagasabb? Hát a rangooni Pagoda. - Margit nagyot nézett, mert sejtelme sem volt róla, hol is van az a Rangoon. A pagoda mint olyan, az megjelent előtte valamelyik ázsiai turnéjáról, de ez a Rangoon... - Hol van az? — Burma fővárosa. Ma már nem Burma, hanem Mianmar. Valami dilis diktátor átkeresztelte. India és Thaiföld között van. Én Bangladesi is Indiához veszem. Hogy tudd, valamikor Pakisztán is indiai rész volt. Csak a vallás. Pakisztán muzulmán, India meg hindu. így aztán szétszakadtak. És tudod melyik a harmadik legmagasabb templom? Az is itt van Németországban. Ulm. Az ottani székesegyház. Margit csak nézett, mint a moziban. Koprázi összezsugorodott az ülésen, szemét lehunyta, és csak annyit mondott, hogy szunyái egy kicsit, Margit meg csak nyomja a gázt, s amikor az autópályához érnek, ébressze föl, mert nem mindegy, hogy jobbra, vagy balra mennek föl a sztrádára! Margit így is tett, alig telt fél óra, és máris ébresztette a mai magyar irodalom jelesét. Itt a sztráda, mondta, és lassított, majd félreállt. Koprázi hiába böngészte a térképet, sehogyan sem állt össze a kép. Kiszállt, álló, német rendszámú kocsihoz lépett, mely körül kétgyerekes család nyújtózott nagyokat. - Grüssz gott - köszönt a mai magyar irodalom jelese. De hogyan tovább? Mutogatott. Hogy merre is van dojcsland? Középkorú családfő széles mosollyal intett. Kezével kört rajzolt a levegőbe, hogy át a sztráda alatt, aztán, kétszer jobbra, rá a pályára, és irány Németország.- Danke schön! — Csapta össze bokáját Koprázi, s büszkén, hogy mennyire szépen tud megköszönni egy gesztust németül, beült Margit mellé, elmagyarázta hogyan merre, szemét becsukta, s bóbiskolt tovább. Este volt már, mikor Margit rázni kezdte. - Józsi! Ébredj! Ez itt már Wiesbaden! - Koprázi kinyitotta szemét, elcsodálkozott, hogy Margit minden segítség nélkül pont egy háromcsillagos szállodával szemben parkol. - És a kölni Dómot láttad? A tornyait? — Igen! Le is kattintottam! - Zseni vagy drágám. Komolyan mondom. Ilyet? - Margit nem szerette az ilyen dicséretet Koprázi szájából hallani, mert volt ebben mindig valami szarkasztikum, enyhébb esetben csipkelődő irónia. Az Ibis szálloda kivilágított testével csábítgatta Kopráziékat, bár Margit megjegyezte, hogy mehetnek az olcsó helyre is, de Koprázi élesen tiltakozott. Fürödjön a hideg vizükben a rosseb! Ebben maradtak. (A nix früstükről már nem is szólunk, bár készleteik kimerülőben voltak. Letusoltak mindketten, a forró víz átjárta minden porcikájukat, s ahogy ágyba bújtak, már horkoltak is mindketten, egymást ölelve, egymásba kapaszkodva. Reggel Koprázi kelt előbb, kilenc óra volt és sütött a nap, Margit nyö- szörgött, hogy hagyja őt aludni, mehet, amerre lát, csak ő aludhasson, ha kell, hát bele fog halni az alvásba, szép halál, jó halál, de ő ki nem száll a paplan alól, nem kér enni sem, és húzza be a függönyt, szóljon a recepción, hogy senki ne zavarja, majd ha megjön, fölkel és kész. így is tett a mai magyar irodalom jelese, mindent megbeszélt mindenkivel, gyönge németséggel és sok gesztikulálással. Beült a kocsiba, térképére pillantott, és Frankfurt 961
