Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Koppány Zsolt: Plumbum

- Margit! Ez a világ legnagyobb kikötője! Képzeld csak el. És mi itt kavirnyá- zunk a polákkal. A legnagyobb fölött. Nézd a hajókat. Ezüstösek, mint a tiszaiak. Szegény Juhász Gyula, a nagy Keletes! - Koprázi hangja elcsuklott, fejét lehajtotta, és keresztet vetett. Margit nem láthatta, mert nagyon figyelt, kapaszkodott a kormányba, s váratlanul megkérdezte: - És most merre? - Koprázi visszatért a realitásoktól letakart valóságból a jelenbe, és azonnal balra mutatott. - Enyhén balra. Látod, ott a táblán, Hága, illetve ahogy ők írják, látod, s’Gravenhage. Hágában nem is időztek sokáig, nem is volt olyan látnivaló, ami beleillett volna egy Grimm-mesébe, itt sem lovagolt királynő, a házak sem voltak mézeskalácsból, úgyhogy Amszterdam felé vették útjukat, ami Koprázi Józsefnek a szíve csücske volt, nagy kedvencének az Ajaxnak városa, a háromszoros BEK-győztesé, Stefan Kovács, alias Kovács István az erdélyi magyar edző totálisra hegyezett futballtechnikájának városa. Ahol Johan Cruyff, a háromszoros Aranylabdás rúgta a bőrt, legendás 14-es mezében. Csak találni valami boltot, ahol mezt lehet venni, ez volt a legfőbb, a legnagyobb feladat. Margit inkább parfümök után szimatolt, érdekelte is őt az Ajax, de egyelőre ott keringtek, ahol már nem voltak csatornák apró hídja- ikkal, hatalmas kör alakú téren, ahol az egyik oldalon szállodák kínálták magukat, sorban, szinte egymáshoz tapadva. A legkisebbet választották, nem is volt túl elegáns, és olyan régi sem, mint a brüsszeli, de meglepően olcsónak bizonyult. Nix früstük itt is, kulcs a zsebben, de parkolni... az reménytelennek tűnt. Koprázi még idehaza hallotta, hogy a narlcóval belőtt huligánok, ha valamelyik kocsi nem tetszik nekik, hát egyszerűen belökik valamelyik csatornába. Már látta is maga előtt, ahogy Polskija úszik szép csendesen, majd alábukik a hullámsírba.- Hogy az a bánatos holland anyátokat! Hát hol lehet itt megállni? Mindenhol ezek az átkozott ikszek, kampós kocsival ijesztgetnek, hát mit képzelnek ezek magukról? - Margit hallgatott, tudta, hogy ilyenkor hagyni kell a mai magyar irodalom jelesét, hadd dühöngje ki magát, mert akkor lassan lenyugszik, és megtalálja a legjobb megoldást. így is lett. Építkezés mellett semmi tábla. Na, akkor itt, és punktum. A melósok kiáltoztak lefelé az állványzatról, hogy ne! Isten őrizz! Mutogatták a nagy kampót, jön az autó és soha többé nem látják ezt a csöpp, általuk még sohasem látott járgányt. Akkor hol az úristenben álljak meg végre? És ím, jobbra kerítéssel körbevett, őrzött parkoló. Az őr két fejjel volt magasabb a 178 centi Koprázinál, és betessékelte őket, álljanak csak meg. Koprázi mutogatott kézzel-lábbal, hogy egy egész éjszakára hagynák itt a kocsit, vasz iszt kosztét? Az őr, kinek derékszíján hatalmas hatlövetű forgótáras pisztoly csillogott ezüstösen, olyan összeget mondott, hogy az átszámolva, több volt mint sok. Koprázi meg, megpróbálta a lehetetlent. Ez a holland is ember. Akárcsak mi, keleti marhák. Nix tikett. Varázsszóként hatott, az ár a negyedére ugrott vissza, az őr jelezte, hogy másnap már nem ő lesz, és reggel nyolcra legyenek itt. Nyolcra, kerekedett ki Koprázi szeme. Akkor még slafen! Legyen kilenc! Mutatta két kezén. Oké, így az őr, egymás tenyerébe csaptak, kirámolták a kocsiból, amiről hihették, még ellopja valaki, hiába őrzi ez a behemót. Lepakoltak a szállodában, heverésztek egy kicsit a franciaágyon, aztán nekivágtak a lagúnák városának, ahol Margit már járt a nyolcvanas években, még az Állami Műház egyik turnéján. Mégse tudta, mi hol van, de nem is lehetett tudni, mert min958