Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Koppány Zsolt: Plumbum
den csatorna, ház egyformának tűnt, úgyhogy elhatározták, csak úgy, kedvükre sétálgatnak.- Margit, ezt fotózd le! Vaku! - sajtüzletre mutatott a mai magyar irodalom jelese. Embermagasságban egymáson a sajtok, de két egyformát biztosan nem talált volna a vásárló. Margit lázasan kattintgatott a Chinonnal, lesz otthon nagy diázás, csak a keretezés ne volna, mert abba bele lehetett őrülni, legalábbis Koprázi József szerint. Margit nyugodtan vagdalta a filmet, pucolta tisztára szarvasbőrdarabkával. Koprázi József beleszagolt a levegőbe, majd oldalt pillantott, és meglátta a BOLTOT: Ajax-relikviák minden meny- nyiségben! Édes Isten. Hát itt van! 1973 óta erre a pillanatra várt. Hátha még kerülne 14-es mez? Hátha! Mez volt bőven, rengetegbe került, annyiba, amennyiért megszálltak aznap este, de üsse kő, Margit is csak mosolygott, mit kezdjen ezzel a nagy, szakállas gyerekkel, vedd meg, csak az utcán ne hord, mert körberöhögnek. De se 14-es, se 10-es. Pedig nem akárkik hordták! 14-es Cruyff, 10-es Pelé, Puskás. Sebaj. Jó a 9-es is. Rövidujjú mez, középen elöl és hátul a vadító piros sáv.- Most már akár meg is halhatunk - fogta meg lágyan Margit kezét a mai magyar irodalom jelese. - Igen - válaszolta Margit. - Én sohasem akartam élni. De mit csináljak, ha megcsináltak? - Koprázi kuncogott magában, mert tetszett ennek a humortalan lánynak keserű kinyilatkoztatása. - Azért addig, míg meghalunk, még megnézzük a Dam-ot. A város szívében a nagy téren ugyanúgy nyüzsögtek az emberek, mint Brüsszelben a Grand’Place kockakövein. — Odas! - Koprázi lefelé mutatott, ahol egy fiatal lány guggolt, körben színes kréták szürrealista elrendezésben. - Van Gogh önarcképét rajzolja a betonra. Nagyon tehetséges ez a lány. Az a vörös szakáll! Megáll az ész. Reggelre nem marad belőle semmi. Mert vagy esik, vágyjon a locsolókocsi. Ha itt egyáltalán van ilyen. De miért is ne volna... Úgy aludtak akkor éjjel, mint otthon. Ijedten kapta föl fejét a mai magyar irodalom jelese. - Margit. Margit! - Rázta asszonyát. Mindjárt kilenc! A kocsi! Lenyúlják a kocsit, ha nem érünk oda időben. - Koprázi József megmutatta, hogy egy valamikori Kiváló Katona hogyan ér le a földszintre három perc alatt úgy, hogy még be is ágyazik, mosakszik, fogat is mos, fésülködik és teljes menetfelszerelésben várja a parancsot. Margitnak ez kevésbé sikerült, de tíz perc alatt már ott álltak az őrzött parkoló bejáratánál. Az őr nem ismerhette Kopráziékat, de a mai magyar irodalom jelese odament a Polskihoz, ahol a szélvédőn olvashatatlan írás jelezte emez őrnek, hogy a dolog lerendezett, mehetnek Isten hírivei. Lekezeltek, Koprázi szivatózott, rángott, remegett a csöpp autójószág, majd kitolattak, ki a városba, keresve az utat, mely fölviszi őket északra, a nagygátra, hogy láthassák végre a tengert, ha nem is pont az Északit, de a Watt-tengert mindenképp. Útközben tankolni azért megálltak, a benzinkút akárcsak Brüsszelben, itt is egy pasas irányította a nem éppen forgalmas üzletet. Margit rábökött egy négyzetalakú vaskos fémdobozra. - Ezt vegyük meg! - A doboz tetején, oldalán amszterdami érdekességek. Belül bonbonok. Koprázi bólintott, a férfi beütötte a benzin és a csoki árát. Jó öt kilométert mentek, mikor is Koprázi félreállt. - Eddig számolgattam fejben. Te, ez a pasas húsz guldennel többet adott vissza! Most aztán mi lesz? - Margit azonnal ráripakodott, hogy egy katolikus író visszafordul és 959
