Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Koppány Zsolt: Plumbum
dett. A sétálók azt hihették, megbolondult. Volt ott egy nő, aki szintén csak bámészkodott, látva Koprázi tanácstalanságát, kinyitotta eló'tte az ajtót. — Tenk júú - kapta föl fejét Koprázi József a mai magyar irodalom jelese, nehogy már csóró magyarnak nézzék, akkor inkább legyen valami angolszász, vagy efféle népség, bár ezt a nó't nem érdekelte, mert mire Koprázi visszanézett, már nem volt sehol. Be kell lépnie. Innen már nincs visszaút. És Kereki Laja vette észre először, és fölkiáltott, megjött a zseni férjed Margit, a költőkirály, a próza és esszé nagyágyúja, éljen Koprázi! A többiek is mind kórusban: Éljen Koprázi! Margit meg a nyakába ugrott, forogtak is kettőt. Puszi a szájra, nagy röhögés a háttérből. Megérkezett. Együtt lakott Margittal, kicsi, meghitt szoba, vécé, zuhanyzó közös a többi szoba lakójával. Koprázi nagyon szemérmes ember volt, úgyhogy éjjel kettőkor, amikor már mindenki aludt, s erről meg is bizonyosodott, belesve a szobákba, kiosont a vécére. Margit sem értette, hogy lehet egy férfi ilyen félénk, szégyenlős, de Koprázi ilyenkor csak annyit mondott, hogy ő nem férfi, író nem is lehet az, hanem gyermek, aki megmarad örökké annak. Még a halálos ágyán is az lesz, kicsi, gőgicsélő gyermek. Még halálhörgése sem lesz férfias! Három előadást nézett meg a szabadtéri színpadon a mai magyar irodalom jelese. A Fertő-tóban kis sziget. Ez volt a színpad. Pazar díszletek közt a fülbemászó csöppet giccses, megunhatatlan dallamok. Koprázi magában még el is fütyülte (hibátlan zeneiséggel, A szerk.) oda-oda pisszegtek az Európa minden tájáról idesereglett emberek. Aztán vége lett ennek is, a Schilling- adag kényelmes utazást jelzett. Reggelinél azért Koprázi József, miután alaposan körülnézett, látja-e valaki, finom szendvicseket ejtett szatyrába, szá- molatlanul. Még arra is volt figyelme, hogy füstölt árut pakoljon, figyelembe véve a hőséget és a hús romlandóságát. Fényes volt a délelőtt, mégis bealkonyult. Margithoz Kereki érkezett. Az egyik kislány... szóval tüsszög, köhög, kúrálja magát, de ma este, ha Istent ismersz... Margit nem ismert Istent, de elhivatottságot, meghalni ha kell, azt igen. Pedig bal nagylábujja körme alatt tocsogott a genny. Nem szólt. Nem sánti- kált. így táncolta végig az egész sorozatot. Most azonban bevallotta a mai magyar irodalom jelesének, hogy nagyon fáj, mi lesz, ha elesik a színpadon, aztán megnémul megint? - Ne lépj föl! Kereki Laja biztosan meg fogja érteni. Ilyen körömmel! Normális vagy? Nem. Margit nem volt normális. Vagy nagyon is az volt, mert a hivatásnak élt, meg is jegyezte Koprázi József, hogy nem is tudja, hányadik a rangsorban Margit ítélőtábláján. Na, mindegy is. Koprázi kiballagott a strandra, mely közel volt a színpadhoz, benne a Fertőtóban, alig úszható mélységgel. Margit meg próbálni indult. Szólt az orvosnak. Hogy nyomjon egy injekciót a körme tövébe, hogy kibírja az előadást. Az orvos nyomkodta a körmét, folyatta ki a gennyet, fertőtlenítette különféle színű levekkel, majd fecskendőjébe fölszívott egy adag érzéstelenítőt és Margit nagylábujjának tövébe szúrta. Nem sírt hangosan, csak a könnyek folytak le sokat látott arcán. Mármint az orvosnak. Mert Margit meg se moccant. Szisszenni se! Siettette a dokit, hogy jelenése van a próbán. Aztán este bead még egy injekciót, és annyi! Kereki Laja szeme előtt zajlott az egész. El is fordult. Hogy mit érezhetett? Nem tudni, mert érzéseit sohasem mutatta ki. Pedig ő volt idősb. Kolompos Görgy tanítványa, folytatása, modernizációja, 950
