Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Novák Mircea: A halál fája, avagy a kancsal gondviselés konvulziói
biak kimondói talán veszélyben érezték biztonságukat. Nem tudták, szó sincs róla. A harmadik szignált már kifejezetten várta a többség. Misztótfalusi arcát fürkészték, kifejezetten kihívóan, vonásait, eredendő' énjét szemei mögött próbálták kikutatni a gyér világításban. Akkor is, amikor megszólalt a harmadik szignál: „Éljen a magyar szabadság/Éljen a haza!”. Ekkorra már harsány nevetés töltötte be a szűk teret, s a szürke tömeg minden emberét magasra emelte a magabiztosság, a szuperioritás tudata: lám, én tudok gondolkodni, tudom a dolgok rendjét, az idó' rendjét, az ítéletek helyes, vagy helytelen voltát, vagyok valaki. Persze egyikük sem tudta, hogy a világhoz való alkalmazkodás éppen hogy nem mindig dicsőség. Mert ha az lenne, az ember sohasem jutott volna el a pásztorbottól még a kocsikerékig sem. Misztótfalusi leszállóit, mikor eljött az ő megállója, s maga mögött hagyta az akárkik alkalmi gyülekezetének ítéletét. Elindult, de csak vaktában, mivel meg kellett kérdeznie valakitől, hogy merre is menjen a Gulagan cég irányába. Megállított egy hosszú léptekkel igyekvő alakot, s az végül eligazította. Nem azért kellett megkérdeznie, mert ez lenne az első reggel, amikor a Gulaganhoz megy, hiszen már több mint három hete dolgozik ott, hanem mert valahogy mindig elfelejti, hogy hol is van. így több mint három héten keresztül, kivétel nélkül minden reggel, megkérdezte valakitől, hogy hol van a Gulagan. S ez valószínű, így lesz ezután is. Valószínű, addig amíg odajár. A csarnokban, annak hosszanti irányába két asztalsor tisztelgett egymással szemben, az egyik az egyik oldalon, a másik a másikon. Egyiken asztali lámpákat szereltek össze, a másikon borítékokat hajtogattak. A cég csak rokkantakat foglalkoztatott. Könnyű fizikai munka - mondta a munkaügyi rehabilitációs tanácsadó. Amikor már másodjára ajánlotta, hozzáfűzvén, hogy adja lejjebb, fogadja el, legalább ideiglenesen, különben mindenhol falakba fog ütközni és agresszívvá válik - már három éve volt munkanélküli, s jó egy éve rokkantosított. De ez a fenyegetésnek beillő érvelés végleg kitérítette a hitéből. Mintha csak hibernált volna ebben az országban tízegynéhány évig. Minden, amiért küszködött, amit összeszorított fogakkal s véres körmökkel a hitvány létezéstől kikapart, mindez most le lett nullázva, egyenlő a semmivel. Minden igény, amelyre küzdelmei alapján jogot formálhatott, meg lett tagadva tőle. Azt várta volna el tőle, hogy úgy éljen, mintha semmi sem történt volna. A hosszú évekig tartó gyötrelmes kínlódás után, amely áldozati tüzekként égett naponta testében-lelkében, hogy ezzel jogot formálhasson bizonyos óhajokra, nos, ezen óhajokról lemondott más...hely ette... és az ő nevében... A falakat természetesen a sors travesztitúrája, a racionális szervezés, az organizáció és a funkcionalizmus húzta, na de hozzá kell még számítani az önzést, az irigységet, a közönyt, a gőgöt s még megannyi emberi tényezőt, amikkel a racionalizmus sohasem tudott mit kezdeni, tehát mindezeket, amik őt állítólag agresszívvá teszik. Ennek tulajdonképpen annyi igazságalapja van, hogy az egy irányba s tartósan kiszolgáltatott s így megalázott ember, előbb-utóbb gyűlölködővé válik. A felvetés hibája az volt, hogy ezt kizárólag az ő számlájára írta. Csakhogy az élet normalitása éppen a kompromisszum és a megalkuvás közti speciális területen vesződik el. Ott, ahol a megalkuvást kompromisszumkészségnek hazudják át. A dolgok állítólagos normális rendje okán. Ez a szervezés, a meg-szervezettség, az organizáció és a funkcionalizmus ördögi vigyora. A gépezet függetlenné vált az embertől. Az 896
