Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Czetter Ibolya: Stílusszintézis
fel: „te mákony fekete füstje a kalóz pipájában”. Az eró'teljes hanghatású képet azonos grammatikai elrendezésű, szemantikailag ellentétes, szerkezetileg pa- ralelikus mondategységek követik, amelyek a párhuzam és az ellentét együtt szerepeltetésével formailag is tükrözik a hó's érzelmi ambivalenciáját: „Elvesznék, ha egyszer megölelnél, belehalnék, ha egyszer ismét elhagynál.” Az érzelmi feltárulkozással elérkeztünk a mű drámai-érzelmi csúcspontjához, a fuvolatöréshez, amely a pszichológiából jól ismert indulatáttétel, hiszen Szénfi a benne felgyülemlett feszültséget a hangszerén vezeti le. Az elbeszélés lírai jellegének bemutatásához tanulságos megemlíteni, hogy a dramatizált betétek, a novella dialógusai mennyire valószerűtlenek, stilizáltak. A dialógus-szituációkban a párbeszéd gyakran nem verbális módon zajlik, a beszélgetésnek voltaképp csak a helyzetben rejlik a diskurzusszerűsége. A konkrét viszonyban a fikció szerint valóságosan jelenlevő' partner inkább képzeletben éli meg a találkozást, eszmecsere helyett révedezik, ábrándozik, saját hangulatára, érzelmeire, életérzésére koncentrál, így minden dialógus valójában monológ vagy interiorizált párbeszéd benyomását kelti. A lírai elbeszélői attitűdöt — Krúdyra jellemzően - e novellában is átjárja az irónia. Az érzelmes részleteket a fanyar józanság, az elidegenítő effektusok ellenpontozzák. Az áhítatos vallomások kontrasztjaként a „második szólamban” felhangzanak a szereplőket a valóságba visszataszító „dallamok”. A fuvolás lekicsinylése példának okáért abból fakad, hogy költői, kifinomult, gáláns lényét olyan kisszerű, komikus helyzetekben is bemutatja a narrátor, amelyekben csorbát szenved a széptevő nimbusza. Heves udvarlása közben arról értesülünk, hogy „Egy halott mellett virrasztó asszony egyszer vízzel leöntötte az emeletről.” Mulatságos hatást kelt továbbá - épp a mechanikus ismétlődés révén — a nyúlszőr kalap rituális, modoros viselése, tudniillik a fejfedőt mindig akkor húzza a fejébe Szénfi, amikor távozni készül egy-egy hölgyismerősétől, illetve amikor új asszonyhódító útra indul. Bár tekintély- és jelentőségnövelő ez az öltözék-kiegészítő, lehetetlen komolyan vennünk ilyen külsővel egy Don Juan-típusú hőst. Szénfi beszédmódját, stílusát általában érzelmesen emelkedettnek, választékosnak, értéktelítettnek minősíthetjük: „Csupán önt imádom, hölgyem. Engedje meg, hogy tovább is sétálhassak az ablakai alatt, amíg kegyed Morfeusz karjai között...” - hangzik a fuvolás befejezetlen mondata egy helyütt, míg másutt arról kapunk hírt, hogy „keservesen káromkodott, majd megint más helyen, történetesen szenvedélyes szerelmi vallomásának egyik részletében tűnik fel egy olyan szó, amely ellenkezik a beszédhelyzettel kapcsolatos elvárásainkkal, hiszen bizalmas stílusúnak, sőt, akár durvának is tulajdonítható a felrúgom, ige: „Mert nagyon szeretlek. Mert félek tőled. Mert nem bírnék veled, mint Mumuval, akinek néha azt mondom, hogy felrúgom. Örökké szeretlek, mindig reád gondolok, te mákony fekete füstje a kalóz pipájában.” A felrúgom szóban értékmegvonást, egyszersmind izotópiatörést érzékelhetünk. E szókészleti elem stílushatása azért is domináns, mert a szövegkörnyezet nem erősíti, ellenkezőleg: hatálytalanítja, érvénytelenné teszi az ilyen irányú stílustulaj donitást. A túláradó lírai- ság kontrasztjaként foghatjuk fel az alakteremtés módszerét is, amelynek elengedhetetlen eleme az irónia. Mária jellemrajza meglehetősen ellentmondásos: a narrátor szerint „ő a legkedvesebb, a legszerényebb, a legönzetlenebb” a hölgyek között. Ezek után meghallgatjuk a fényűző, pazar életről szőtt áb94
