Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Mátyus Aliz: A fauve-ok támadása
maga állapota érdekelte, s az azt előidézd mosoly és kívánás. Ezekről azt is fel tudta idézni, hogy csak a korábban használt megállóban került sor rájuk. De hát annak idején is biztosan nagyon helyzethez kötött volt a jó búcsúzás. Összefügghetett a kapcsolatok titkosságával, múlhatott a tradíción, hogy a lóra szálláshoz képest mikor öleltek, mikor sírtak, s mikor nyújtották át a kendőt. A kendőt, ami komoly dolog, mert mint tárgyi emlék megőrzendő volt, elhelyezendő, biztosan meg is volt a helye, ahol tartani illett, s máig sincs kizárva az a szerepe sem, hogy védte a lovagot, s biztosította visszatérését ahhoz, akitől kapta. És neki, mi lett volna vajon akkor a dolga? Mert közben meg visszaemlékszik egy olyan reggelre is, ami szintén a korábbi felszállóhelyhez kötődött még, s amiről a külön töltött napszakasz után egyeztetni tudták, hogy jó reggel volt, s kívánni valóan jó nap követte. S márpedig akkor a mosoly olyan hosszúra nyúlt, hogy a villamos is kapott belőle, amiben Bence távolodott. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy azon a reggelen nem volt tényközlő megállapítása. Bence akkor nem adott jelzést. Jezést, amire ezek szerint az időben nem volt vevő. S vajon az óvodás Bence pünkösdi rózsabimbó feslés- gátja idején mivel tudta úgy elvarázsolni magát, hogy azt se vegye észre. Mert ha akkor tudása lett volna Bence óvodai ellenállásáról, nem kellene most ilyen végeláthatatlanul kibámulnia a vonatablakon. Talán akkor is elkapta valami miatt az eufória. Mint azon a villamos végének is jutó mosolygós reggelen. Mert hogy úgy ment ez nála, hogy akkor, már a piros lámpánál, az átkelésre várva, legszívesebben széjjelkiabálta volna a világba, hogy milyen gazdag tud lenni egy reggel, ha jó. Abban a pillanatban még abban is hitt, hogy mindenki jól csinálná a reggeleket, ha tudna róla, ez mivel jár. így ezért is világgá kürtölte volna, hadd élnének vele mások is. Arra, hogy ilyen helyzetekben mindenről elhiggye, hogy őt dicséri, őt szolgálja, különleges képessége volt. Az autó jobban indult, mint máskor, sőt, a fékkel se kellett külön foglalkozni, ez alkalomból letett az utóbbi időkben felvett szokásáról, nem ragadt bent, s nem fékezett folyamatosan. És akkor már a forgalomban, ami hazafelé irányban megejtően ritkás szokott lenni, jöttek, miért ne jöttek volna a francia felkiáltások. Otthonosan ejtve! Helyén valóan! Azzal a tudással, ami felszabadítóan hatott rá az ilyen reggeleken. A tudás, a közbülső unokanővér jóvoltából a család rendelkezésére álló tudás, miszerint az anyai ágon nagyapai ősök Franciaországból jöttek. Úgy, a francia forradalom útónjában, maguk előtt hajtva a jószágaikat. És micsoda tudásnak bizonyult ez! Ami korábban gyanús volt, hogy magyar létére feltűnően gyakran járnak a fejében francia mondatok, miközben nem is tud jól franciául, most már érthető volt. Ettól kezdve zavartalanul beszélhetett magában franciául, meg, még ennél is főbb, ha úgy hozta a sors, kiabálhatott is. S hogy az micsoda élvezet volt! Franciául kiabálni, a hazafele forgalomban, egyedül! Azon a nyelven, aminek a népe telve derűvel. Ahogy a karácsonyi népzenéjük is. Ami neki lemezen már a nagy francia utazásai óta megvolt, de szólni csak a Bencével közös, zuglói karácsonyokon kezdett. Francia népzene, francia derű, francia karácsony! A magyar után, a magyar karácsony hagyománya után. Fiaként annak a népnek, amelyik már a kis Jézus megszületésekor tudja a keresztre feszítését. A zsigereiben tudja. így aztán már karácsonykor ehhez illő dallamot énekel. Persze, hogy nem vidámat. A franciák mások! Azok képesek a 855
