Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Mátyus Aliz: A fauve-ok támadása
egyébként se kellett neki, elég volt az ő szeretett Mauzijuk készen, más képében. Reggel megnyugodott, oka volt rá. És lesz-e most? A nagyház ajtónyitás közeiéig vágtázott Bence, akkor aztán lábujjhegyen az ablaknak vette az irányt, ó' utána. Bekukucskáltak, s ott belül, a kemence lábánál elhelyezett ketrecben olyan sűrűn voltak az egerek, nem lehetett látni, melyik hol kezdó'dik, s hol van a vége. Vissza az ajtóhoz, Bence berontott, ő utána. Egér egy szál se, Mauzi szintén sehol. Egymás szemében látták a balsejtelmet, Bence felkapta a ketrecet, megrázta, s akkor Mauzi kidugta a fejét a papírdoboz lapokkal emeletessé tett lakosztálya aljából, felnézett, aztán újra behunyta a szemét. Hát ez mi? Látta Bence tekintetében. Mi lehet vele? Szólalt meg ő hangosan. Nagyon gyanús volt, hogy Mauzi ilyen nyugalomban élte át, hogy a környék összes mezei egere, de lehet, hogy már nem is csak a balázspusztaiak, talán már a kondorpusztaiak is a feje fölött lakomáztak. Az a Mauzi, aki vad viselkedésével kárhoztatta magát egyedüllétre. Senkit nem tűrt meg maga mellett, még a testvéreit sem, akikkel minden mongol futóegér gazda állítja, a mongol futóegerek nem szoktak ellenséges viszonyba kerülni. Mauzi az övéit megharapdálta, ezekre meg rá se hederít? Lehet, hogy ezektói a piciktől fél? Csak mert fauve-ok? S akkor ehetik az ennivalóját, megszállhatják a ketrecét? S úgy tesz, mintha észre se venné őket? Vagy elég volt neki egyedül. Örömét leli a mozgásban maga körül. De miért? Megmérgezték ezek az irtásra kárhoztatott egerek egérméreggel? Be- hordták hozzá? A lábukra tapadt? S mikor? S most akkor Mauzi a végét járja? S azért alszik, azért nem mozdul már? Tudta, ettől retteghet, de ezt nem mondhatja ki. Az a legjobb változat, hogy Mauzi társaságra vágyik. Nem annyira, hogy szemtől szembe élvezze őket, csak azt igényli, hogy körülötte legyenek. S ezért nem bánja, ha megeszik az ennivalóját. Mauzihoz a vadak a tanyai hetek alatt alkalomról alkalomra bejártak, majd Mauzi a fővárosi visszatérte után hamarosan meghalt. Vagy lejárt az ideje, vagy nem ment már neki a fauve-ok nélkül. Bence is rájuk gondolt, amikor utódállatként befogott egy egeret a tanyán, dióval, dunsztosüvegbe. De az az egér a rabságban akkorákat ugrott, hogy a három literes üveg fedelébe folyton beverte a fejét. Percre se gondolta a fauve nélkülözni a szabadságot. Jó, mehetett. S akkor Bencének már csak olyan állat kellett ezek után, újra, mint tízévesen. Akkor, amikor eddigi életében a legjobb fókuszt találta meg a befogandó, értelmezendő világhoz. Akkor készültek a kettős portréi is, a színes rajzai, magukról. Ajándékok lettek az ötvenedik születésnapjára, azóta ott mutatják magukat a szobája falán. Bence és anya, anya és Bence. Ott vannak, egyszer reneszánsz életörömben, pirosban-kéken, egyszer meditálva, komolyan véve, amit kell, barnában. Az időben Bence tudta, neki olyan állat kell, amelyikről feltehető, hogy nincs tudomása róla, szabad-e vagy sem. Erre kiválóaknak tűntek a csigák. Az elsőt egy osztálytársától kapta, óriási volt, s az iskola melletti temetőből származott. Behemót aztán két társat a zuglói vasúti töltés oldalából kapott, s amikor Bence azt tapasztalta, hogy élnek, mint Marci Hevesen, boldogan eszik télvíz idején a fejes salátát, zavartalanul párzanak és szíves résztvevők az egyre gyakrabban rendezett csigaversenyeken, kikristályosodott benne, 852
