Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Bécsi Ágnes: Tündér változatok
papja. A mű, amelyet alkotni hivatottnak tudta magát, a legnagyobb műalkotás volt: az ember. Aki - az ő felfogásában - a Jélekképzés mivé” és e mindenkor befejezetlen, de benne magában szakadatlanul továbbalkotandó „mív” folytatója, továbbadója. Utolsó költeményének szavaival is ezt hagyta, imigyen, örökül: Tündér változatok műhelye a világ, Mint a poézis bájalakja: Ámde csak egy az igaz, nagy és jó, Melyek mosolygó jeleimé lett a szép. Hogy mint a szerelem játszi gyönyör kezén Folytassa titkon a teremtés Műve örök folyamát gyönyörrel. A kor, amelynek Berzsenyi oly méltó szülötte volt, a felvilágosodás korszaka, bizonyos értelemben a Kezdet Ideje volt mai világunk számára. A „filozófusok” és Jiterátorok” XVIII. százada, a végtelen erejére ébredt értelem és érzelem kora rántotta ki ellenállhatatlan eró'vel az isteni teremtés és gondviselés mindenhatóságától függő kreatúrát, az autonóm ember eszére, szívére és erkölcsére bízott történelem felelősségének világára. A nemzeti tudat, a nyelvekhez kötött kultúrák önazonosságának tudata született ebben a században; s e század vége, fordulója, s a következő eleje volt a magyarság újkori magáraébredésének, lelki-szellemi újjászületésének hajnalkora is. Alapítás történt, bizonyos értelemben a történelmi ember alapítása - mondhatnám némi költői fordulattal -, költőivel, minthogy az alapítás mindenekelőtt a kiművelt értelem műveit hagyományozó kultúrára irányult, és a nemzeti nyelvek alkotó szelleme, esztétikai teremtőereje: az irodalom vezette. Az alapítók még pontosan tudták, hogy mit cselekszenek, s vállalták felelősségüket. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint öntudatos emberi alkotóerejük szent eredetének tudata: az a tény, hogy „az ész művein kecsesülő nyelvünk” irodalmát - a tudós tevékenységükből születő kultúrát - kultikus tiszteletben részesítették. E kultusz, melyet kultúraalapító tevékenységük s személyük körül vontak, nem az istenülni vágyó emberi hiúság műve volt, hanem a feltétlen hité és odaadásé. A megkülönböztetettség és felsőbbség státuszát, morális öntudatát adta a „vadon” setétjében világot terjeszteni induló maroknyi úttörőnek - a szellem napszámosainak s ez számukra nem előjogot jelentett, hanem életre-halálra szóló kötelezettséget: a kultúra szolgálatában. A kultusz hit dolga; imádattal fogadja a kifürkészhetetlen kegyelem adományait, az isteni „ihlet” erejét; imádatban részesíti tárgyát; szent időkhöz és megszentelt helyekhez kötődő szertartásokban fejezi ki odaadását; zarándoklatokat tart, kegytárgyakat gyűjt, szimbólumokat használ; ésszerű bizonyításra nem szoruló, végletes és cáfolhatatlan kijelentésekben beszél. A kultúra az értelem dolga; rendszerező eszmecsere, kritikus és mérlegelő ítéletalkotás; e tevékenységek számára az iskolától a sajtóig a nyilvánosság fórumainak és közösségi intézményeknek sokaságát biztosítja; az ésszerűség, vitathatóságot 90
