Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Markovics Ferenc: Rovinji napló
már kis ajándéktárgyakat vásárolunk a rokonoknak. Rábukkanok és bénultan megveszek egy csodálatos rovátkolt tengeri makk-telepet. Alkonyaikor pedig, hogy a napom tökéletes legyen, kutyasétáltatás közben véletlenül megpillantom a sokszáz éves szoborportrét, amint a vízmarta kövek közül merőn szuggerálja a tengert. Mindketten Magyarországra kívánkoznak. Tizenegyedik nap: Tekergő, fésületlen foszlányfelhők Popper Péterből akár holnap államvizsgázhatnék, summa cum laude. Na, jó, csak Mihancsik Zsófia után, aki mindent, és annál is többet tud beszélgetőtársáról és közben egyáltalán nincs közreájulva értékes és érdekes főszereplőjétől. Könyörtelenül, sebészi precizitással vág be kínos pontokon és tár föl mind kényesebb részeket a boncmunka előrehaladtával. Mindig rokonszenvet ébreszt, ha egy írás hősének sorsa azonosságokat mutat az olvasóéval. Esetemben ez már korábbi könyvei kapcsán kiderült (tavalyelőtt az Út a tükrökön át, tavaly a Holdidő, idén a Tigris és a majom engedett e következtetésekre jutni). Most újabb analógiákat fedezhettem föl, noha némely alapok, például a vallásparancsolataink, netán az egy- vagy többne- jűségről vallott nézeteink történetesen mások. Viszont szinte teljesen egybevág felfogásunk ötvenhat megítélésében, sőt, megélése is számos hasonlóságot mutat. Popper életét erősen meghatározza, valamennyi porcikáját és gondolatát átitatja származása. Ennek összes aspektusát górcső alá vette és elemezte már, számtalanszor megvitatta, így aztán mindenre van érve és ellenérve. Jól bevált védelmi rendszert dolgozott ki: zsidóságát pajzsként tartja maga elé, emlékeztetve a ma már rémálomnak tűnő, megtörtént esetemre, amikor a dacos anya a járdáról váratlanul autóm orra elé, a zebrára lökte kisgyermekét, mintegy felszólítva:- Nesze, itt van! Üsd el, ha mered! Közös dolgainkból is leginkább szíven ütött azonban, amit az anyjával kapcsolatban mondott el, s az abból eredő szeretetképtelenségéről. Merthát a saját anyám valaha ugyanígy járatta le előttem a szeretet szó — és fogalom - értelmét, a sok álságos jelenettel, pátoszos hamissággal. De ezt igyekeztem régen a feledés kútjába vetni, mint olyasvalamit, amiről soha nem szabad beszélni. És ezért kerülöm tudatosan a szó használatát, mert az őszintétlenné vált, súlya semmivé értéktelenedett. Mással próbálom pótolni: ha tehát valakire vagy valamire azt mondom, hogy kedvelem, az már hajjaj! Tizenkettedik nap: Kitartó, áztató esőre ébredünk A délelőtti, időűző szkrebblezés után ernyő alatt bandukolunk a jobbik halas vendéglőbe, hogy a bevált, hagyományos fischplattéval vigasztalódjunk. Voltaképpen nem csak halastál ez, hiszen még számos tengeri herkentyű halmozódik a csöndben izzó szerkezeten nyugvó, hatalmas, ovális fémtálon. Óriási kupac kagyló (ez már kagyménes!) és rákok között apró tintahalak. Ezeknek csak a neve utalna hal-mivoltukra, valójában a lábasfejűekhez tartoznak. A tintához még lenne éppen közük, innen származik kalamáris szavunk, ám már ezt is a lomtárba lőtte a huszadik század derekán született golyóstoll. Na, és ilyenkor határozzuk el újra és újra, hogy majd otthon, a jövőben mi is 830
