Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Neményi László: "Örök és múlandó el nem szakítható kettőssége"
hetséges ellentmondásaival fogalmazódik. Első' olvasatra meglepő' az elhatárolódó, elutasító, negációkat rögzítő momentumok, hangulati elemek, versmondatok oldalakon át idézhető (statisztikával is alátámasztható) túlsúlya, ami akár az egészséges szubjektum, a költői személyiség természetes, ösztönös védekezése a számára könyörtelennek tűnő, „ellenségesen” megnyilatkozó környezettel szemben - csalódásainak, kiábrándulásainak, haragvásainak enyhítő kimondásával. László Zsolt tehetsége már abban megnyilvánul, hogy elégiáknak induló, indokoltan rezignált hangütésű költeményei nem mozdulnak a könnyebb ellenállás irányába, mindig áthágják e műfaj kereteit, mert új minőséggel lepnek meg: az intonált tartalmat meghaladó mondandóval bővül-gazdagodik önmagában fájdalmas valóságalapjuk. Az az erkölcsi tartás, amely már a Pagodában markánsan hatott, az új kötetben nem szigorúbban, ám a törvény inkább kibomló belső érvényével fogalmazódik. A sokarcú valóság sajátos fintora, hogy nem feltétlenül a látszólag közvetlenül ráközelítő, „deklaratív típusú” közlés — amely bár olykor robosztus erővel görgeti mondandóját (mint pl. a Paradigma, vagy a Veletek vagyok a... című, különben nagy hatású versekben) -, inkább a közvetett, a mű befogadása során fólfejlő közléstartalom ér el magasabb feszültségű telitalálatot. Hasonlóan, ebben a lélek viharaitól villámló vei'svilágban, melyet súlyos indulatok fűtenek, az érzelmek is kivételesen meglepő fordulatokkal nyerik el szordínós, végső hangnemüket. Az igazi csoda, László Zsolt költészetének teremtő ereje, s - talán személyesbe nem mindenütt forduló - hite pedig akkor és úgy születik (soha nem a látvány kirakatainak!), amikor és ahogyan a transzcendentális fényét annak formális tagadása szintjén (pontosabban közvetlen megidézése nélkül) is képes elénk állítani. Amit első méltatója szerint találóan maga a köteteim is kifejez, amit az „örök és múlandó el nem szakítható kettőssége” jelent, rejt magában... (Árgus Kiadó - Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2003.) 824
