Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések
tán még fiatalabbak jöttek, végül már nem is tudtam, hogy ki a vajdasági, ki a magyarországi. De ez már a hetvenes évek végén volt - egészen ’83-ig. Azelőtt, még a hatvanas évek elején, a Symposion-melléklet megjelenése idején, az Ifjúsági Tribün nevű vitafórum szerkesztője voltam. Vitát indítottam a jugoszláviai magyar értelmiségről, s ez nagy felháborodást keltett, a sajtóban állandó bírálatnak voltunk kitéve. A mellékletről pedig olyan írások is megjelentek, hogy be kéne börtönözni néhányunkat. Az ideológiai kiátkozás szinte rendszeres volt. Nem voltak veszélytelen idők, csak utólag szépültek meg. Akkor - éppen a Katolikus porta vitafórumain és a Symposion szerkesztőségében - kirajzolódott a másik magyar irodalom, amely a magyar szellemi életben csak a kilencvenes években bontakozott ki igazán. Igaz, ezt a munkát már elkezdte a HÍD, de a Symposionban vált átfogó programmá. Épp hogy csak elkezdődött a magyarországi könyvek rendszeres behozatala, azok sem voltak annyira érdekesek - a magyar irodalomban akkor inkább az volt fontos, ami az adott pillanatban Magyarországon láthatatlan volt. Ezt a láthatatlan magyar irodalmat kellett láthatóvá tenni. Ezt a láthatatlan szellemi teret kellett innen Újvidékről érzékelni.-Fel tudták mérni, hogy milyen hatással vannak a magyarországi írókra?- Erre nem vagyok hivatott. De rengeteg tanúságtétel akad. Konrádtól Esterházyig többször szóltak erről. Eleinte nem volt olyan eleven kapcsolatunk; nem volt semmiféle visszajelzésünk. Hogy odaát létezünk, annak az volt az első jele, hogy kiderült: néhány fiatalabb ember Szegedre viszi az Új Sym- posionokat, és a feketepiacon árusítja. Egyre többen jelentkeztek és árulták Magyarországon; mert azt is tudni kell, hogy a Magyar Posta sokszor nem engedte be; hiába rendelte meg valaki Magyarországon a folyóiratot, nem kapta meg. Visszaküldte a posta. A szerkesztőségben egy nagy zsákban álltak a ki nem kézbesített példányok, amelyeken a Magyar Posta pecsétje mellett az díszelgett, hogy a címzett - például Lukács György vagy Illyés Gyula - ismeretlen. Tehát nem volt határozott elképzelésünk a hatásunkról; én legalábbis a magam nevében merem ezt állítani. Ez csak később tudatosult bennünk a személyes kapcsolatok révén.- Arról volt elképzelésük, hogy milyen lapnak kell lennie az Új Symposion- nak?- Erről szüntelen vitatkoztunk. Biztos, hogy léteztek különböző elképzelések - a folyóirat ezeknek lett a kompromisszuma. Az adott kulturális közeg a vajdasági magyar, túlságosan modernnek tartott, ugyanakkor az irodalmi estekre járva azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok szeretnek bennünket. Nem volt soha problémánk a közönséggel; nem kellett a tanároknak az irodalmi estekre beterelniük a közönséget, jöttek a fiatalok maguktól. A hivatalos közvélemény ugyanakkor nem reagált pozitívan a folyóiratra, Magyarországról pedig még nem érkezett kimutatható reakció. Csak a hetvenes évek elején tudtuk meg, hogy Magyarországon a fiatal értelmiség rendszeresen olvassa és kézről kézre adja a Symposiont. Hatvankilenc-hetven körül kezdtünk meg jobban összeismerkedni - Konrád, Eörsi, Mészöly voltak az első magyar írók, akiket személyesen megismertem. Veres Péter is járt a Vajdaságban, előadást tartott a Fórumon, és találkozni akart velem. Olvasta a Makrót, voltak észrevételei, de tetszett neki, úgy hallottam. Kérdezte, hogy hol van a Végei, mire a Forum vezetősége azt mondta, hogy nem tudnak megtalálni. Pedig meg lehetett volna 85
