Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések
találni, de hát még léteztek ilyen falak... Örkény levelet írt, amelyben figyelmeztetett, hogy milyen veszélyek leselkednek rám. Igaza volt. Őt később Pesten kerestem fel. Aztán Weöres Sándor is járt itt, vele már találkoztam személyesen, talán ’69-ben.- Ön hogyan látja: volt a Symposionnak programja?- Nem merném határozottan állítani, hiszen mi magunk is különböztünk, ambícióban, felfogásban, stílusban és világlátásban. Tehát valami megszövegezett vagy hallgatólagosan elfogadott program nem létezett; inkább egymástól lazán elkülönülő' csoportokat alkottunk. Az idó'sebb nemzedéken belül közelebb álltam ahhoz az anarchista modernizmushoz, amit mondjuk Domonkos vagy Tolnai képviselt, azzal, hogy nálam a társadalmi érdeklődés talán kifejezettebb volt, mint náluk. De jelen voltak már a jövendőbeli tanártípusok, ők is hoztak valamit a Symposionba, aztán - és erről gyakran megfeledkeznek — a Symposionnak volt egy kifejezetten népi vonulata is, nemcsak az avantgárd. Máshogy nem is történhetett, hiszen nem volt annyi orgánum. A programot később olvasták ki, általában az ellenfeleink. Azt olvasták a fejünkre, hogy hűtlenek vagyunk a néphez. A balkáni háború idején sokszor gondoltam ezekre a farizeusokra. Csak amikor tragikussá vált a helyzet, akkor döbbentem meg, hogy mennyi farizeus van. Természetesen munka nélkül maradtam, egyszerűen kirúgtak. De maradtam. Az állami televízió a kimerevített fotómat mutatta, és Szerbia ellenségének nevezett. Olyan volt ez, mint a fejvadászat, valóban úgy volt, a teljes kiszolgáltatottság állapotában éltem át a legnehezebb éveket, de azok, akik a nemzethez való hűségről papoltak, soha nem kértek bocsánatot.- Az Új Symposion nem csak a nyelvével és a gondolkodásmódjával, de már kezdettől a megjelenésével, a tipográfiájával is robbanásszerűen hatott. Ebben azért nyilván volt tudatosság.- Lehet, hogy később tudatossá vált, de én emlékszem, a műszaki szerkesztőink először azt sem tudták megállapítani, hogy hány szerzői oldal fér el egy számban; így kimaradtak írások, tehát ők döntötték el a nyomdában, hogy melyik írás jelenjen meg és melyik nem. Nekik sem volt pontos elképzelésük a formai kérdésekről, és történtek is folyamatos változások. Az első számok még túl voltak zsúfolva. Menet közben kellett megtanulnunk mindent. Úgy gondolom, hogy az a stílus, ami a képzőművészeti megmunkálásból kiderült, annak volt a tükre, ahogyan élni akartunk. Ez is az életérzés reflexe volt. Sokszor azzal vádolták a Symposiont, hogy a nyugati modern irodalmat próbálja majmolni. Tény, akkor mi már olvashattunk Camus-t, Sartre-ot, modern francia költőket, a modern filozófiai irodalomhoz is könnyebben hozzáférhettünk, mint a magyarországi fiatalok, de nem ez hatott ránk elsősorban. Hanem a saját életünk. A Symposion nem irodalmi nemzedék volt, én legalábbis úgy látom, hanem szembesült a saját kisebbségi valóságával. Jugoszlávia akkoriban a modernizáció útján haladt. Nyitottabb ország volt, friss szellők kezdtek fújdogálni, újszerű tapasztalatokkal találkoztunk. Emberileg, értelmiségként meg kellett itt találnunk a helyünket; utópisztikus lehetőségek tárultak fel előttünk, szóval egy nagy bolyongás is volt - ezt fejezte ki a Symposion modern stílusa. Egy válasz volt az életünkre.- Az Új Symposionra nehezedett politikai nyomást hogyan élte meg? Önök 86
