Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Czegő Zoltán: Metopa. Az átlátszó leány
borocskámat, borvíz nélkül. És ha ti mindig együtt jöttök és vagytok, visztek, akkor én is azt mondom, mint a papbácsi, hogy testvérek vagytok, de csak az egyiké lehetek s vagyok. Zsoci sem széket, földet nem érzett, sem házat és tetőt, csak azt, hogy pontosan a világ közepébe csöppentek bele valami túlvilági biztatással és a legtisztább szándékkal.- Sokért nem adnám, ha itt lehetne Ilonka. Olyan nagyon szeretném.- Majd a tavasszal elhozod, azt mondtad. Itt lakhat nálam, lakhattok mind a ketten, mind a hárman. Március végére kiköltöznek hátul az udvarból, az udvaromból az irodák, ott mind a két szint lakható, a diófa is az enyém, az is lakható.- Na, arra fogunk Ilonkával fölköltözni, látod. A rigók közé. Onnan fúvóm majd a nótát: Hej, diófa, vén diófa, sűrű sötét lombja, csak azt mondd meg, vár-e még rám a szeretőm néha. Akkor pittyegett kettőt a szék karjára tett zakóban a zsebtelefon. Meglepődtek, István kivette az apró szerszámot, üzenet, bocsássatok meg, elolvasom. Csak nincs baj! ,Mindenütt szeretlek, ahol eljársz. Metopád.” István falfehér volt, remegett a keze és úgy nyújtotta Enikőnek a készüléket, olvasd, ez hihetetlen. A lány elolvasta, adta Zsoltnak. Egyre gondoltak: valaki valahol valamit intéz gondosan.- Hívhatott volna ma este bármelyik pillanatban, hiszen végig rátok és rágondoltam. De hogy épp most, ennél az éneknél.- Te kísértetted - mondta Zsolt, gúny nélkül, de mosolyogva te kérdezted az énekben és válaszolt, látod?- Hát épp ez a didergető.- Nem kell ahhoz Istennek lennie, hogy a szerelmesek eltalálják azt a percet a szakadatlan vágyakozásban..., de ha van Isten, akkor ezt most ő szervezte. Olyan fehér voltál, azt hittem, tényleg baj van. Zsolt, ébreszd föl a barátod, ugye nincs semmi baj? Nincs, nincs, mondta István, fölállott, két vállát hátra húzta, és igyekezett kiverni fejéből még a gondolatát is annak, hogy ez talán valami figyelmeztetés lehet. Hiszen semmit nem vétettem, és elbúcsúztam kóbor legénységemtől egy életre azzal, hogy elbúcsúztam ennek a gyönyörű kis nőnek a számomra immár imagináriussá távolodott meleg medencéjétől, mert tiszta akarok lenni akkor, amikor, amikor Ilonka ismét átlátszó lesz. Nem vétettem, mert amikor Petrával voltunk, akkor még a másik voltam, akkor igen. Jó volt. De most ez a félelem, ez a didergés miért volt? Annyira szeretem, mint a...- Nincs semmi, csak nagyon eltalált ez a drága üzenet most. Elnézést a megfehéredésemért. Tényleg fehér voltam?- Te mennyit dolgoztál ma? És mennyit pihentél? És meghatott az is, hogy itt mi így vagyunk, ez lehet. Hazamegyünk, alszunk, de még megvárjuk Simit.- Dehogy alszunk! Zsolt igazgató, elővesszük a dugi italt, elmegyünk és megkeressük valahol a faluban az éjjeliőrt, Gyuricát és nótáztatjuk. Egy gyenge kis madár hozzám kezde járni... 765
