Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Czegő Zoltán: Metopa. Az átlátszó leány

- Én úgy tudom tőletek, hogy Gyurica nem iszik a katonaság óta - mondta a lány.

Az este is, István is visszakapta a színét, a hátsó épület felújításáról is beszéltek, a berendezésről, István széles derűvel nyugtázta, hogy végre megtanul vezetni Zsolt is, hiszen ott a kocsi. És már olvadozott az éjfél, amikor Zsolt megnyitotta az ablakot, meglátta a terepjárót, benne mereven üldögélt Simi, a vasas ezredes szótlanul. Te jó ég, tizenkettő múlt tíz perccel, itt áll Simi és nem dudál. Elbúcsúztak, a lány maradt a lakásban, semmi sietség sem a búcsúban, sem abban, ahogy rendezett utánuk, szellőztetett, és úgy, az esti, ünnepi fekete ruhában, kötényke nélkül lassan mosogatni kezdett, leszedte az asztalokat, mosta a tányérokat, az evőeszközöket, teljesen súlytalannak érezte magát, a tárgyakat is, amiket a kezébe vett, megtörölt, arrébb tett, kezdetben meg sem moccant kicsi arca, ahogy hullott bele a mosogatóvízbe a könnye, kirázta a kenyérmorzsás abroszt az udvar felőli ablakon az ég madarainak, akkor még annyi ereje volt, hogy leoltsa a nappaliban a csillárt, aztán ráborult arccal, felsőtesttel a kanapéra és belesírt hangtalan a kalotaszegi varrottas párnába, csak sírt, sírt, s tudván tudta, hogy soha senki nem fogja megtudni, miért és mit siratott engesztelhetetlenül. Mikor megfáradtán föllélegzett a párnái'ól meg a két tenyeréből, akkor, abban a pillanatban ellobbant az egyik gyertya, a vörös, kialudt, csak a másik égegetett még, ki tudja, meddig s mennyivel tovább már. Mikor föl tudott állni, csak a lehelletével adta át az éjszaka csöndjének, szövegtelen és dallamtalan:

Egy gyenge kis madár hozzám kezde járni, virágos kertemben fészket kezde rakni, azt a sok irigyim észbe kezdék fogni, madárka a fészkét abba kezdé hagyni.

766