Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Czegő Zoltán: Metopa. Az átlátszó leány
rágyújtok, szoktam kapni ajándékba is, hálából, aztán mindig elteszem. Kinyitotta a bárszekrénynek szánt kis ajtót, ott tucatnyi nyugati doboz, jobbnál jobb márkákkal.- Uram nem vagyok méltó... - nézett föl a plafonra a fanyűvó'.- Itt van néhány gyújtó is. Zsoci, gyere csak közelebb, hiszen te is kocadohányos vagy. Gyere, ajándékozzunk ennek a föl nem szentelt papnövendéknek, ennek az örökös teológusnak egy gyújtót, a legszebbet, jó? Tizenöt darab van. Ha rossz az ízlése, és egy rondát választ, akkor ráparancsoljuk a legszebbet. Na? István tétován állt: tényleg kell választania? Talált a gyújtók között egy lakatot. Ez lakat, ehhez valahol van egy kulcs, kivette, fölmutatta, mintegy jelezve, hogy a tizenöt közül ezt választja. Akkor Enikő elvette a bélyeg nagyságú lakatot, szabad, uram? Elmozdított rajta valamit és föllobbant a lakat: Parancsoljon, ön jól választott. István hirtelen rá is gyújtott az épp kezében lévő' Chasterfíeldre, aztán mondta: Maga is, uram, maga is jól választott, mert ez a lány, hát Zsoci, ez a lány, ez csupa élet és játék és szellem és gyógyillat! Száz évig fogsz élni mellette, az erdők és a folyók is mind elhalnak, és ti még mindig élni fogtok, élni, élni, kacagni ükunokáitokon, hogy náthásak meg nyeszlettek, mert nem tudnak meggyújtani egy lakatot. Megpuszilhatom, életetek harmadik felvonásának előjátékában, Zsoci? Megengeded? Zsolt úgy kacagott a két másik ember egymást túllicitáló kedvén és ötletein, mint ki maga is gyermek igyekszik lenni, és érzi, sikerül neki is. Megpuszilta, aztán le is hajolt István, és a kezét nem csókolta meg, csak az arcához érintette a kézfejet, egy pillanatra. Ennyi. És most a barát ismét magán érezte a szakrális pillanat melegét, újból szabadulni szeretett volna, de ott állott a lány előtt, annyira kedves ez az arc, ez a félszőke, hullámos haj, ez a totális lány és a barát menyasszonya, hogy idegennek érezte magát, másnak, mint az előbb, egészen másnak, önmaga bőrében, esendőnek és gyöngének, mert megkívánta azt a meleg medencét még egyszer, noha arra sem nézett, és úgy távolodott el tőle ez a nő, mint egy jó helyre küldött levél.- Nekem megvan a kincsem. Ilonkám. Metopám. Vedd úgy ezt a lányt, Enikőkét, vedd úgy Zsolt, hogy száz éve üldögélt egy kövön, s ott ül tán az idők végezetéig, ha meg nem szólítod: Hölgyem, nincs véletlenül szüksége egy férjre, egy sült tyúkra meg egy fél barátra? Enikő azt hitte, megint és megint azok a szép szavak jönnek, a körmön- fontan egyszerű püspöki mondatok, aztán a sült tyúk meg a fél barát föllob- bantotta blúza alatt a lángoló, fehér meg zöld hétköznapokat, a profánokat, melyektől minden elvárható, hiszen a földi öröklét csak vélük élhető, István nyakába ugrott, és azt mondta, te vagy a mi eskető szenteletlen papunk, attól még lehetsz a gyermekeink keresztapja, férjem barátja, nekem segítőm, kapuszomszédom és minden, mert ekkora nagy bolondot mi meg fogunk becsülni, ez biztos. Zsolt, ha most nem lenne ekkora hó, ilyen fagy, azt mondanám, vigyél el valahova, vagy elvinnélek én kocsival. Egyelőre jöjjetek velem, kaptok egy kevés kávét még, ha kértek, borocskát, Martinit, de azt ti esetleg nem szeretitek.- Ki mondta, hogy nem? Viszont abból nem illik és nem is szabad vizespohárból inni - mondta István.- Légy szíves tölts, én egy, de csak egyetlen percre megszököm Zsocival, 763
