Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Czegő Zoltán: Metopa. Az átlátszó leány

alkalomra, Enikőké, de nem találom sem a gyufát, és a sütő, ami ler, tele van tiszta edényekkel.- Látod, így bánik velem is, mióta hazajött, átrendezte a konyhát, a pincében egy nap fölszedte az összes zöldségeket a homokból meg a rekeszekből, aztán átrakta kisebb helyre. És állandóan panaszkodik rám.- Most mondd meg, hát nem ő panaszkodik? Mióta nála lakom, mindent a helyén talál, azelőtt keresgélte. Na, ez az, tíz perc alatt megmelegszik ez a tavalyi csirke, aki tyúk már a javából. Addig egy, csak egyetlen uncia unicumot még kérek szépen.

A lány terített a nagy konyhában, kényelmes asztal mellett, Zsolt csak ült egy százötven éves festett kanapén, követte az ügyködőket, tiszta áldás ez a haver itt, s ott, nálunk; túlságosan lecövekeltem, megcsontosodtam egymagámban, és ez összedobált mindent, mint nagy ünnepek előtti meszeléskor, takarításkor. Nekem kell rendet teremtenem, vele, veled, kicsi illatos törékeny párommal. De jó lenne itt látni most Arankát, Árpikát. Őket soha nem érheti bántódás, az a ház az övék, a miénk, vakációk jönnek, nőnek, én vénülni is fogok talán, Aranka olyan szép lesz, már látszik, s a fiú... mi van? Olyan csendben vagy, Zsolt. A gyerekek ugye? Gyere csak ki, gyere, jó ember vagy te, és meglátod, elhozzuk őket a tavaszi vakációra, és itt lesznek az eljegyzésünkön, jó lesz. Ha rokkan a hó, meglátogatjuk hamarosan. Vőlegényem, kérsz valamit? Úgy remeg a nyakad. Egy pohár bort, mondta Zsolt, de a lány alig hallotta, mert hangszáltalan ajakhangokra futotta csak az erőből. A torkát úgy marta a bor, mint az ecet, mert össze volt ott szorulva sok év megpróbáltatása és csalódása. Lenyelte, hangja visszatért, visszatértek a hosszú előszobából a konyhába, visszatért a boldog ember hangja is. István megnézte őket futólag, nem vett észre semmi különöset, látta, hogy mosolyognak; a nép éhezik, és egyesek az individualizmus mély kútjában kotorásznak, igen, mert elszakadtak a dolgozó tömegektől, szavalta István, és nem lábas-, hanem tepsialávalót kért szépen.- Mert meggyőződésem, hogy Zsoci mártani kíván ezen a napon is, ahogy mártogatás közben ugrottunk el otthonról leánykérőbe.- Most az egyszer nem kértem volna engedélyt a mártogatáshoz, ez szent.- Zsolt úr, akkor máris kezdi elfelejteni legjobb szokásait? — kérdezte a lány, és itt, talán itt oldódott el a hajó a szakrális elemektől, Enikő megrázta valamennyi hullámját, díszes szalvétát adott mindenkinek, ölébe terítette a magáét az ünnepi öltözékhez. Istvánt ma este már háromszor is leültettem magunk közé, mondd Zsoci, ha együtt étkeztek, neked hányszor kell invitálnod, hogy megálljon? Nyüzsög, mint a pereszle.- Ne haragudj rám, leány, még csak egy kis bort töltök, és már a tiétek vagyok.

Istenem, ha pap lennék, szépen kérnék áldást erre az asztalra, így csak mint éhező a többi között, kérlek, juttass másnak is - ez volt István asztali áldása.

Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott, ámen - szólt az emberi ige a lány ajkán. Zsolt döbbenten hallgatta, ahogy mondta a keresztény asztali áldást, maga már nem érezte fontosnak szólni, jó étvágyat kívántak egymásnak. Csak beszéljenek a szemek, ha egyáltalán föl lehet emelni a tekintetet ennyi apró csontról, áldott legyen haló porában az a spanyol királyné, aki a szenteknek sem tudván elbánni a csirkecsontokkal, egyszerűen kézzel ragadta

760