Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Lőrinszky Ildikó: Hamilkár lánya

lóságos kultusza volt a századvég dekadens művészei körében, igéző és halált hozó, sejtelmes nőalakjaihoz Flaubert karthágói regényéből merített ihletet.

A természet halálát jelképező avar, az ezüst patakként tekergő farok és az aranynál keményebbé váló fej a pusztulás, elmúlás képzetét idézik, mely elválaszthatatlan a megdermedés, kővé válás motívumától. A karthágói regényben minden fémesen csillog, kővé dermed, ásvánnyá szilárdul. A vérszínű hold és a tűz egyrészt Moloch hatalmára emlékeztet, a regényben szinte fejezetről fejezetre teijedő, emésztő láng képével az öldöklést és kegyetlenséget előlegezi, másrészt - a tisztítótűz szimbolikus jelentésével - az áldozat gyakran visszatérő rítusára utal. A Szalambó énekében felidézett erdei jelenet a tűz és a vér vöröses árnyalataival megadja a szöveg alaptónusát, melyet a regényíró - a Goncourt-testvérek Naplója szerint - bíborszínűnek álmodott53. Ugyanilyen vérszínbe borul a látóhatár, amikor Hamilkár lánya a zsoldosok táborába indul, hogy az istennő fátylát visszaszerezze (655. o.). A halászok szigonya a Matho elfogására használt hálóra emlékeztet, de az eszköz a csatajelenetek során is előkerül:

„Voltak, akik halászhálóval álltak lesben a nyílásoknál, s mikor a barbár odaért, hálóba került és vergődött, mint a hal.” (706. o.)

A farkukra támaszkodó, félig sárkány asszonyok a képben rejlő feloldhatatlan kétértelműséggel egy olyan szöveget előlegeznek, amelyet végigkísér a nemi szerepek keveredése, felcserélődése, összemosódása, s amely — erotikát és misztikát elválaszthatatlanul összekötve - olykor szinte követhetetlenül cikázik két ellentétes pólus, a fenséges és az obszcén között.

Ahold halovány udvara a kör geometriai formáját vázolja fel, mely sokrétű szimbolikus jelentésével fontos szerepet játszik a karthágói regény idő- és tér- szerkezetében. A tüzet őrző sárkány-asszonyok skarlát nyelve a Napból kilövellő sugarakra emlékeztet. A Hold és a Nap jelzésszerűen egymás mellé kerülő képe különös hangsúlyt kap, ha a szakaszt összevetjük azzal a szöveggel, mely nagy valószínűséggel a regényíró forrása volt. Arthur Hamilton Creuzer francia átdolgozásában bukkant rá a Szankhuniathón neve alatt közzétett XIX. századi hamisítványra54. A Pszeudo-Szankhuniathón néven elhíresült klasszika filológus kiadásában Melkárt (Mélicerte) és a Kígyókirálynő találkozása egy barlangban játszódik, a napszakra pedig semmilyen formában nem utal a kérdéses részlet: a holdfényes mezőn égő tűz egyértelműen Flaubert leleménye. (A németből fordított francia szövegben Mélicerte és Masisabas jelenete az óriás fejének levágásával ér véget: a Meduszát idéző, aranynál keményebbé váló, síró fej sem szerepel a forrásnak tekinthető hamisítványban). Elképzelhető, hogy a regényíró a festői leírás kedvéért változtatta meg a jelenet helyszínét, ahogy azt Arthur Hamilton feltételezi55. A változtatásnak azonban alighanem más oka is volt: Szalambó éneke a Barkasz család teogóniai ősködbe vesző történetével az első fejezettől kezdve egymás mellé helyezi a fontosabb szereplőkkel titokzatos kapcsolatban álló Napot és Holdat: a két bolygó mozgása, erőviszonya, egymás alá- és fölé rendelése kezdettől fogva meghatározó szerepet játszik a regény szerkezetében.

A Holddal társított Szalambó felmenői révén a Nappal is rokonságban áll. Apja háromevezős hajóját Melkárt attribútuma díszíti. Alfred Maury magyarázata szerint Hamilkár neve is a Napisten egyik alakváltozatát idézi56.

698