Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Aniszi Kálmán: A visszatérő Nyírő József
már említett kettős kötődésből azért olykor származtak kisebb-nagyobb konfliktusok. Előfordult, hogy az Erdélyi Helikon által szervezett magyarországi irodalmi esteken, ahol a kor jelesei szerepeltek, nem lehettek jelen azok a szerzők, akik az Országos Magyar Párthoz kötődtek. Nyírő József cikket is írt erről a Keleti Újságba, felpanaszolva, hogy csak egy szűk kör megy, a magyar párti kötődésűek kimaradnak a küldöttségből, az írócsoportból.- Vajon nem hasonló oka volt-e annak, hogy a húszas évek végén, a harmincas évek elején néhány Helikon összejövetelre nem ment el Nyírő József?- Én korábban feltételeztem, hogy valamennyin ott volt. De nem, évek maradtak ki. Aztán helyreállt a kapcsolat, a Helikon találkozókon való rendszeres Nyírő jelenlét. Én úgy gondolom, hogy Nyírő József irodalmi szerepét, népszerűségét azért látták és méltányolták a Helikonnál. Ha ő kisebb vagy jelentéktelenebb író lett volna, lehet, hogy megvált volna tőle a helikoni íróközösség, magyar párti kötődése miatt. De egy ilyen jelentős, egyre népszerűbb írónak helye volt a Helikonban, annak ellenére, hogy az ő nézetrendszere itt-ott eltért a Helikon szellemi műhelyének gondolkodásmódjától.- A két világháború közötti erdélyi irodalomnak van egy históriai vonulata is. Hol a helye Nyírő történelmi regényeinek (Madéfalvi veszedelem, A sibói bölény) Kós Károly, Berde Mária, Gulácsy Irén, Makkai Sándor, Szántó György, Tabéry Géza múltunkat idéző munkái között? Megváltoztatva a megváltoztatandókat, észlelhető-e valamilyen párhuzam a húszas, harmincas évek erdélyi magyar íróinak a történelem iránt tanúsított kifejezett érdeklődése és Ceausescu nyolcvanas évekbeli magyarfaló groteszk politikája idején felerősödött múlt felé fordulás, gyökérkeresés között? Felfogható- e ez a törekvés a megmaradás, a túlélési stratégia írói megnyilvánulásaként?- Az egyik lehetséges megközelítés az, amit te mondtál, de van egy másik is. Adott körülmények között az iskolai történelem oktatásból kimaradt a magyar történelem tanítása, ami identitásában az ifjúságot megerősítette volna. Noha erre tökéletlen eszköz, de a történelmi regény divatjában benne rejlik az az igény is, hogy ezt a hiányt a történelmi regényekkel pótolják az írók. Hisz műveikben végigírják a magyar történelmet az államalapítástól kezdve a tatárjáráson, mohácsi vészen át a Habsburg korig, Mária Terézia, II. József koráig vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakáig, így sok mindent megtudhatnak a magyarság, Magyarország múltjáról a fiatalok. Ha már nem tanulhatja az ifjúság a történelmet az iskolában, szerezzen róla tudomást - úgy-ahogy - a történelmi regényekből. Ez az egyik megközelítés. A másik: egész Romániára nézvést diktatórikus berendezkedésű állam az akkori. Nemcsak a magyar volt akkor elnyomva, de a kisebbségi sorba került magyarságot külön is sújtotta a nemzetiségi elnyomás. Az író diktatúrában sose mondhatja ki nyíltan azt, amit gondol, ezért kénytelen valamilyen áttételt, metaforát választani. Sokszor épp a történelmi téma alkalmas arra, hogy a szerző, áttételes módszerrel, beleírja saját korának búját-baját, keservét a műbe. Erre Nyírőtől mondanék egy példát. A sibói bölényben a II. József kori történelem idézése olyan formán történik, hogy mondanivalója nagyon is a két háború közötti időszaknak szól. Nem kell különösebben bemutatni II. József elnemzetietlenítő törekvéseit, a magyar nyelv használata elleni merényletét. II. Józseffel szemben az idősebb Wesselényi Miklós az a hérosz, aki a magyar érdekeket, az anyanyelv használatáért folytatott küzdelmet képvi665
