Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Bratka László: Jereváni tévé

örmények jelentős pozíciókat értek el az oroszországi virágkereskedelemben. Erre a hetvenes évek közepén az akkor neves, ma élő klasszikus költőnőnk, Szilva Kaputikjan kijelentette, hogy egy olyan nagy néphez, mint az örmény, méltatlan holmi virágkereskedelem. Ekkor az állam helikopterekről megsemmisítette a virágkertészeteket, üvegházakat, mintha kábítószer-alapanyag ültetvények lettek volna. A mostani fiataloknak még nem volt alkalmuk megmutatni magukat, de amíg nem vállalnak szerepet az ország életében, igazi változásokra nem számíthatunk.

Már nem várok csodát, és visszatértem az irodalomhoz, amihez értek és amit szeretek.

K.: Irodalmi munkássága keretét a mai örmény irodalom intézményrendszere, a könyv- és folyóirat kiadás jelenti. Kérem, beszéljen arról, hogy milyen könyvkiadók vannak, milyen támogatás érvényesül az irodalomban, milyen példányszámban jelennek meg könyvek?

V. M.: A szovjet időkben, akár a többi szocialista országban, nálunk is hatalmi ágazatnak számított az irodalom, és az írók kivételezett helyzetben voltak.

K.: Mint tudjuk, a Szovjetunióban egy Irószövetségi tag kiváltságai két tá- bornokééval egyeztek meg.

V. M.: Nagyon nehezen viselik ennek az állapotnak a megszűnését. Örményországban most az írók írnak, a támogatók - az állam, magáncégek- és személyek ha szerény mértékben is, de támogatják őket, megjelennek a könyvek, de a közelmúlt értékeiből való kiábrándulás, a megélhetési nehézségek, a politikai érdeklődés megélénkülése miatt nincs olvasó. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szovjet időkben nem olvasni tanították az embereket, hanem megmondták nekik, hogy mely írók, mely könyvek jók”. Az olvasók „leépítésében” szerepet játszik, hogy a kiadók reklámozással, terjesztéssel nem foglalkoznak, csak a támogatás megszerzésében érdekeltek. Állami támogatásban évente körülbelül harminc könyv részesül. Az olvasói közöny a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy írónak megjelenik átlag ötszáz példányban a könyve — évente olyan háromszáz „cím” —, ebből a boltokban elfogy 30-50 példány, a többit a szerző elosztogatja, esetleg olyanoknak, akik bele sem néznek a munkájába. Ez az elismert élő klasszikusokra is érvényes, holott például az előbb említett Szilva Kaputikjannak a szovjet időkben ötvenezer példányban jelentek meg és fogytak el verseskötetei.

Tehetetlenségi folyamatról van szó, és ki kell lépni belőle. Én magam elsőként csináltam reklámot könyvnek, a saját kisregényemnek. Kis hirdetést „nyomattam” a tévében, hogy a könyvesboltokban kapható Vahram Martirosz- jan ilyen és ilyen című könyve.

K.: Ez nem lehetett olyan merész vállalkozás, legalábbis arra gondolva, hogy jó kapcsolatai vannak a tévével.

V. M.: Rászántam a reklámra egy bizonyos összeget, felajánlottam, amikor felkerestem a megrendelésemmel az illetékest. Az igazsághoz valóban hozzátartozik, hogy végül nem kellett fizetnem. De a terjesztést, a piackutatást is én magam végeztem, és akkor már nem érvényesültek ilyen jótékonyan a kapcsolataim.

Azt hiszem, hogy a könyv is ugyanolyan árucikk, mint bármi más.

K.: A közelmúlt magyar tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ennél azért bo642