Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem II.
Ngo Dinh Diem álmait nem lehetett kifürkészni, a katonák és testőrök gyűrűjén senki, semmi, se ki, se be. Egyszer valami parádén egy kósza virágszirom repült a széllel az emelvény felé, de mielőtt odaért volna, tucatnyi géppisztolygolyó tépte cafatokra. Biztos, ami biztos. Egy szirom is lehet mérgezett. Miért is ne! „Drága testőreim, drága katonáim!” - gondolta az elnök. Teltek az évek. ,Drága testőreim, drága katonáim, drága amerikai tanácsadóim!” Eljött az idő, kitelt az idő.- Drága amerikai barátaim, drága katonáim, drága testőreim! Hát ezt érdemeltem én? Ti voltatok a talpköveim, a mindeneim, s egyszer csak azt veszem észre, hogy kifordul a lábam alól a talaj. Hátulról, mellbe. Nem volt szép. Azt hiszitek, ez a Thieu jobb lesz nálam? Márminthogy keményebb. Gyanakvóbb. Bizalmatlanabb. Ne higgyétek! Én mindent megtettem. Mindent elkövettem! Mit mondjak? Azt hiszem, azt hittem, 1959 októbere beszél helyettem. Hát nem hagytam, hogy folyjon a vér a rend és nyugalom, a megbékélés érdekében?! Vagy nem hagytam eléggé? Hogy Thieu különbül csinálta volna vagy csinálná? Nem hiszem. Ismerem Thieut. O is ismer engem. Éppen ezért tudhatja, és Ti is tudhatjátok, hogy én a REND és NYUGALOM és MEGBÉKÉLÉS érdekében mindenre képes vagyok. Már gyerekkoromban is rendszerető voltam, és mindig tudtam, mim hol van, mert helyére tettem a dolgokat. Toll a tolltartóban, zsebkendő a zsebben, uzsonna az uzsonnatáskában, citrom a héjában. Aki nem fér a bőrébe, annak lyukat kell ütni a bőrén... de mit bizonykodjak, ismerhettek. A bányász helye a föld alatt van! De egyesek kimásznak, felkúsznak a legmagasabb fákra, s elrejtekeznek a sűrű lombok között. Úgy viselkednek, mint a majmok, azaz sokkal rosszabbul. Mert a majmok nem leselkednek mozdulatlanul napokig, nem markolnak saját-maguk-bütykölte puskákat, és nem lövöldöznek hős katonáinkra. Mi persze lehoztunk közülük sokat a leggyorsabb gyorslifttel (with machine-gun, understood?), puffantak mint a kókuszdiók, s végül is a helyükre kerültek, a föld alá, ha éppen volt ilyesmire idejük hős katonáinknak, ha nem, a többit elvégzik a kányák, sakálok és temetőbogarak. A paraszt sincs a helyén. Mindenfele mindenféle álcázott és titokzatos futóárkokat készít, alagutakat fúr, mint valami vakondok, és baljós, karókkal megtűzdelt vermeket ás. Aki másnak vermet ás, maga esik bele - nem igaz ez a közmondás, ők ugyan soha bele nem esnek a saját maguk ásta vermekbe. Nagyon is megjegyzik a helyet és gondjuk van rá, hogy elkerüljék... Bezzeg a mi jóhiszemű katonáink... Na de ha elkapunk egy ilyen vakondokot, akkor... akkor aztán!... de hisz tudjátok... Mért nem maradt a helyén?! A paraszt helye az ekeszarvánál van, vagy a bivaly szarvánál! Némelyek átkozódnak, hogy elvittük a bivalyukat. Való igaz, elvittük. De miért vittük el? Azért vittük el, mert hős katonáink nem egerek, hogy mindig csak rizst, tápiókát és babot egyenek. Az agyonzúzott bivaly húsa nem a legjobb, de jobb a semminél. Hős katonáinknak erősnek kell lenniük, hogy a paraszt nyugodtan munkálkodhasson a békés földeken. Szánthasson, vethessen, arathasson, ültethessen, kapálhasson, gyomlálhasson, csapolhassa a kaucsukot, fejthesse a babot, üthesse a szezámolajat. Hogy leadhassa az államnak a fölösleget. Hogy ez mennyi, azon neki nem kell törnie a fejét, azt mi megszabjuk. A paraszt ne számolgasson, a paraszt szántson, vessen, arasson. A többit mi el530
